Törvényhatósági és községi önkormányzatok V- VI. 1945-1950 - Megyei Levéltár közleményei 12. (Székesfehérvár, 1989)
A tanácsrendszer bevezetését szolgáló tervezetek és szervezeti intézkedések - Az átszervezés közigazgatás-politikai előkészítése
Úgy vélték, hogy a Függetlenségi Front megalakulása egybeesik majd a közigazgatási reform megvalósításával. A párt közigazgatási bizottsága a szakigazgatási szervek felmérésére albizottságot hozott létre. Az összegyűjtött adatokat a Belügyminisztériumban dolgozták fel. A munkába bevonták az Államtudományi Intézet vezetőjét, Lovászi Mártont is. Az adatokat, a feldolgozás menetét, az elemzésből levont következtetéseket bizalmasan kezelték. A különböző igazgatási ágak összefogására bizottságok alakultak. Ezek a tanácsi szervek elődjeként működtek, és pótolták a régi közigazgatási rendszer fogyatékosságait. (75) A néphatóságok kiépítésének tervezete Az MDP a közigazgatási reform alapelveinek kidolgozása során nemzetközi tapasztalatokra is támaszkodott. Ezek közül elsősorban a Szovjetunió tanácsigazgatásának és a népi demokratikus országokban bevezetett népi bizottságok által irányított közigazgatásnak az eredményeit használta fel. A Belügyminisztériumból 1948. április 16-án öt tagú delegáció indult egy hetes tanulmányútra Jugoszláviába, ahol a területi közigazgatás kérdéseivel ismerkedtek a kiküldöttek. Az MDP vezetői kinyilatkoztatták, hogy a közigazgatási reform történetileg szükségszerű, s ehhez 1948 nyarán létrejöttek a politikai, a gazdasági és egyéb feltételek. Az országban alapvető változások mentek végbe az elmúlt 3 év folyamán. A munkásosztály hatalma megszilárdult, a parasztság, mint szövetséges támogatta az MDP politikai célkitűzéseit. Gyarapodott a társadalomban a szocialista elem, egyre kevesebb a tőkés elem és a kapitalista érdekeket kiszolgálók rétege is megfogyatkozott. Ez alatt megváltozott az államhatalom viszonya az ország népéhez.