Törvényhatósági és községi önkormányzatok V- VI. 1945-1950 - Megyei Levéltár közleményei 12. (Székesfehérvár, 1989)

A községi önkormányzat feladatai 1948-1949 - Önkormányzatok és a terménybeszolgálatás

Úgy tapasztalták, hogy egyes rendőri büntetőbíróságok ké­sedelmesen jártak el, és a kiszabott büntetések sem voltak arányban azzal a hátránnyal, mellyel a kihágások az ország közellátását sújtották. A belügyminiszter szerint a rendő­ri büntetőbírók példát statuáljanak, hogy necsak a ter­helt, hanem terménybeszolgáltatásra kötelezett gazdák is a hasonló kihágás elkövetésétől visszariadjanak. (10) 1946 elején a belügyminiszter intézkedett a területi ön­kormányzatoknak a termény- és állatbeszolgáltatás terüle­tén végzendő teendőiről. Az önkormányzatok vezetői a köz­ségekben, azután a megyei városokban most újabb és nehezen véghezvihető, a végrehajtás során sok nehézséget támasztó intézkedéseket foganatosítottak. A miniszter az 1946-1947. évekre a beszolgáltatás terüle­tén előírta a megyei városi polgármesteri hivatal és a községi elöljáróság közigazgatási teendőit. Általános fe­ladatként kapták, főleg a mezőgazdasági lakosságot sújtó beszolgáltatás szorgalmazását, a jogszabályok, a kormány­hatósági és felsőbb hatósági intézkedések végrehajtását. A községi elöljáróságon és a polgármesteri hivatalban vetet­ték ki a beszolgáltatási mennyiséget az egyes termelőkre, illetve állították össze a gazdalajstromot, a beszolgálta­tási és a nyilvántartási lapot, a községi összesítőt, ve­zették a beszolgáltatási naplót és itt írták meg a vételi jegyeket. A közigazgatási vezetők terjesztették fel a köz­ellátási miniszterhez azoknak a gazdáknak a nevét, akik a beszolgáltatási kötelezettségeiknek eleget tettek, de ugyancsak ők tettek javaslatot arra, hogy a gabonabeadás helyett milyen más terméket fogadjon el a közellátási fel­ügyelőség, ha a gazdáknál gabonafelesleg már nem maradt. Amikor a közigazgatás a beszolgáltatást szorgalmazta, és gyors eredmények mutatkoztak a terménybegyűjtésben, a kormányzat további feldatokat rótt rá.

Next

/
Thumbnails
Contents