Törvényhatósági és községi önkormányzatok IV. - Fejér Megyei Levéltár közleményei 11. (Székesfehérvár, 1989)

Változások a törvényhatósági testületekben

megtalálhatók a régi rezsim hívei. Példaként emlegették a felsőbb politikai körökben, hogy Szombathelyen a Nem­zeti Bizottságban állítólag keresztény szocialisták,sőt a Horthy éra alatt működő társadalmi egyesületek egyko­ri vezetői is helyet foglalnak. Felvetették a főispán politikai felelősségét is, akinek ezt a tényt fel kel­lett volna derítenie. 6 ^ Az MKP által Vas vármegyébe küldött főispán 1947. december 8-i beiktatása során székfoglaló beszédében arról meditált, hogy az országban még mindig jelentős a reakciós erők befolyása,amelynek egyik legerősebb fész­ke a törvényhatósági, a megyei városi és a községi ön­kormányzati közigazgatásban van. Ezek az erők tevékeny­ségükkel keresztezik a központi kormányzat rendelkezé­seit. A baloldali politikai vezetésnek egyre inkább meg­győződésévé vált, hogy a népi érdekeket megvalósítani, azokat biztosítani, ebben a helyzetben csakis felülről lehetséges. A magyar demokrácia 1947 őszén lépett át a népi demokratikus fejlődésre. Az MKP által következete­sen képviselt út ezért megkövetelte, hogy a baloldali politikát valló irányzatok, politikai csoportok elvei érvényesüljenek az államapparátusban, a vidéki igazga­tásban egyaránt. Az MKP pozícionális erősítése került ekkor előtérbe a vidéki közigazgatásban is. Ennek érde­kében kezdték meg a községi, járási,városi és vármegyei szervek személyi átszervezését, mindenekelőtt a népi szervekben vittek végbe változtatást. A nemzeti bizott­ságokban például legalább a tagok felét cserélték ki,és helyükbe olyan személyeket küldtek, akik a szocialista célkitűzésekkel egyetértettek. 6 ^ A baloldali politikai irányzat képviselői már 1947 őszén felülkerekedtek a polgári demokrácia államszerve­zetét képviselő egyének felett. A törvényhatóságokban,a

Next

/
Thumbnails
Contents