Törvényhatósági és községi önkormányzatok IV. - Fejér Megyei Levéltár közleményei 11. (Székesfehérvár, 1989)
Önkormányzati tisztviselők képzése a koalíciós kormányzás idején 1945-1948
közigazgatást is igyekeztek maguk számára megszerezni. A koalíciós küzdelmek idején az összecsapások egyik színtere lett a törvényhatósági vagy a községi önkormányzati közigazgatás. A közigazgatásban működő régi tisztviselők a baloldali politika számára nem feleltek meg, ezért meg is kívántak tőlük szabadulni. 1945 nyarán a közigazgatás menetét egyszerre két oldalú hatás érte. A baloldali szektás magatartás mellett jelen volt a közigazgatásban a polgári szemlélet is. Jól érzékelte ezt a kormány belügyminisztere.Szerinte az önkormányzati tisztviselők köréből a "reakció szellemét"1945 tavaszán nem lehetett kiiktatni, sőt a politikai változás ellenére ez a szellem erősödött.Ennek megelőzésére sürgette a miniszter a politikai vezetést, hogy a közigazgatási vezetői állásokat a népi demokráciához hű káderekkel töltsék fel. A laikus elem benyomulására az önkormányzati igazgatásba 1945 tavaszán már volt példa,de csekély számuk miatt különösebb hatást nem érhettek el. A belügyminiszter hangoztatta,hogy képzett közigazgatási tisztviselőkre van szükség, mert nélkülük anarchia keletkezne az államéletnek e fontos területén.Az igazolásokkal és más eljárásokkal a közigazgatásból eltávolított vagy eltávozott tisztviselők helyét a belügyi kormányzat gyorsított tanfolyamokon kiképzett egyénekkel kívánta pótolni. Úgy vélte, hogy az elkövetkező hat hónap alatt /1945 végéig/ másfél ezer munkást és parasztot lehetne a közigazgatási pályára kiképezni és hivatalba helyezni. Az 1945.augusztus 1-i pártközi értekezleten a négy koalíciós párt képviselői és a Szakszervezeti Tanács kiküldöttjei a magyar közélet aktuális kérdései között a közéleti demokratizmus kiterjesztésének meggyorsításáról határoztak. A pártközi értekezlet vitáját összegez-