Törvényhatósági és községi önkormányzatok IV. - Fejér Megyei Levéltár közleményei 11. (Székesfehérvár, 1989)
A polgári közigazgatási keretek lebontásának kezdetei
tak. Ezek között az állami kiadások csökkentése is szerepelt. Az állami kiadások jó részét a tisztviselők, azon belül az Önkormányzati tisztviselők és alkalmazottak fizetése emésztette fel. A kormány a közigazgatási alkalmazottak létszámcsökkentésével kívánt megtakarítást elérni az állami kiadások terén, de felvetődött az is, hogy a nyugdíjak egy részét megvonják.^" Az 1945 novemberi nemzetgyűlési választások után a hatalmi küzdelem élesedett. A haloldali pártok, köztük az MKP kemény harcot indított a polgári gondolatot képviselő politikai csoportok ellen. A törvényhatósági és az önkormányzati közigazgatásban működő tisztviselők politikai magatartása nem volt közömbös a baloldali politikai erők számára. Ugyanakkor az MKP a közigazgatásból végleg el akarta távolítani a polgári gondolatot támogató tisztviselőket, és következetesen kiszűrni azokat is,akik közömbös magatartásukat politikai pártok palástjába burkolták, s ezáltal igyekeztek magukat a jövő számára átmenteni.A baloldali pártok vezetői az 1944 előtt szolgált önkormányzati tisztviselők zömével voltak bizalmatlanok,így eltávolításukra tettek lépéseket. Nem vitás, hogy az 1945. november 4-i nemzetgyűlési választások eredményei, - amelyek a polgári fejlődést képviselő politikai pártoknak és csoportoknak kedveztek - meglehetősen irritálták a baloldali pártok vezetőit, s az önkormányzati tisztviselők egy részének tevékenységével is magyarázták a polgári gondolat eme országos megnyilvánulását.Egye s törvényhatóságokban a nemzetgyűlési választásokon tapasztalt tisztviselői magatartásról a haloldali politikai vezetők le is vonták a megfelelő következtetéseket: Veszprém és Pej ér vármegyében még a B-lista lebonyolítása előtt a kommunista alispánok a régi jogszabályok alapján több tisztviselőt eltá-