Törvényhatósági és községi önkkormányzatok I. 1945-0950 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 8. (Székesfehérvár, 1989)

Az ideiglenes Nemzeti Kormány rendelkezései: a vidéki közigazgatás újjászervezése - Az 1030-1945. sz. kormányrendelet a területi és helyi közigazgatás átszervezéséről

Az önkormányzati testületek megalakításáról, az önkormány­zati állások betöltéséről, és egyes közigazgatási szervek megalakításáról alkotott kormányrendelet kiegészítése volt a 14. sz.január 4-én megjelent rendeletnek. A kormány meg­ismételte, hogy a területi önkormányzatokban, így vala­mennyi törvényhatóságban törvényhatósági bizottságokat, a megyei városokban és a községekben képviselő-testületeket kell alakítani. A rendelet kitért a testületek számarányára, illetve meg­magyarázta, hogyan kell értelmezni a 14-1945.sz.rendelet­nek az idevonatkozó részét. Eszerint a képviselő-testületi tagok száma egyezik az 1944-ben funkcionált testület szá­mával, de a törvényhatósági bizottság esetében lényeges a változtatás. A thj.városban az 1944. évi taglétszámnak az 50 %-át lehetett megválasztani. Ez az intézkedés a városi testületet a demokratizálás irányába terelte. Köztudott, hogy a thj.városok törvényhatósági bizottságaiban a tagok fele volt választott, míg a tagság többi részét a leg­több adót fizetők közül (az ún. virilisták) választották, de az érdekképviseletek, az örökös tagok, a szakszerűség címén beválasztottak, a hitfelekezetek küldöttei olyan csoportot képviseltek, amely a városi vagyonos polgárság érdekeit képviselte. A kormányrendeletnek a bizottsági tagság számának radiká­lis csökkentésére tett intézkedése arra mutatott, hogy csak az összes választók által a bizottságba juttatottak maradjanak meg egyelőre a városi képviseletben. A megyei törvényhatóságban ugyanezen elveket alkal­mazták, de a régi tagság számának csak a negyedét lehetett betölteni. A'nagybirtokos, nagytőkés elem a megyék vezető testületeiből azonnal kihullott. Az önkormányzati testületeknek továbbra is tagjai maradtak azok a tisztviselők., akik 1944-ben is tagjai a bizottság­nak .

Next

/
Thumbnails
Contents