Törvényhatósági és községi önkkormányzatok I. 1945-0950 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 8. (Székesfehérvár, 1989)
A demokratikus közigazgatás megteremtésének feltételei - Az ideiglenes polgári közigazgatási szervek működése: az önkormányzati és az állami szakfeladatok együttes megoldása
Székesfehérváron 1945. január 4-én a polgármester megkereste az MKP helyi szervezete titkárát, hogy a városházán "szolgálatra jelentkezettek politikai alkalmasságát elbíráló "ötös bizottságba" három tagot küldjenek. A fehérvári pártitkár válaszában az ötös bizottságot "igazoltató bizottságnak" nevezte, és kijelentette, hogy az MKP ott csupán egy taggal képviselteti magát, míg a többi helyet "a Fehérvárott már megalakult vagy alakulóban levő többi pártból kell betölteni." (52) A nyugat-magyarországi megyékben, városokban, és a községekben a közigazgatás az ország más vidékeihez viszonyítva nem zilálódott szét.így a tulajdonképpeni helyi igazgatás a közélet újjászervezésében, a demokratizálás folyamatában aktívan közreműködött, és a felszabadulás utáni hetekben stabilizáló tényezőként szerepelt. Az arcvonal lényegében 1945. március 25-től április 4-ig átvonult a nyugati vidékeken, s a hadműveleti terület április 10-15 között megszűnt. (53) A közigazgatás a polgári keretekben a rendelkezésre álló régi szakemberekkel április 8-án kezdte meg működését. A Zala megyei főszolgabírói hivatalok egy részében: így Balatonfüreden, Tapolcán, Keszthelyen, Sümegen maradtak tisztviselők, akik a járási katonai parancsnokokkal, a helyi kommunista szervezetekkel együtt kezdték meg a közigazgatás újjászervezését a falvakban. A községháza a falvakban a népi bizottságok centruma lett, de még a demokratikus pártok létrehozását is egyengették a közigazgatási tisztviselők. A közigazgatási szervezet rugalmasságát bizonyítja, hogy szinte valamennyi községi eseményről értesült, és erről a járási vagy a megyei közigazgatási szervet rendszeresen értesítette. Az ország nyugati vidékein községi közigazgatási szervek egyértelműen magukat elöljáróságnak nevezték, kiadmányaikat 1945 tavaszán a főjegyző és a községi bíró írta alá.