Törvényhatósági és községi önkkormányzatok I. 1945-0950 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 8. (Székesfehérvár, 1989)
A demokratikus közigazgatás megteremtésének feltételei - Az ideiglenes polgári közigazgatási szervek működése: az önkormányzati és az állami szakfeladatok együttes megoldása
A mezőgazdasági munkát azonban nem lehetett igaés vonóerő hiányában eredményesen végezni. A közigazgatás ekkor az emberi energia felhasználásán kívül a munka végzésére más eszközt nem talált. így például Szegeden azt ajánlották a gazdáknak, hogy a betakarítá-st kézikocsikon végezzék, a vetéshez pedig szántás hiányában ásóval vagy kapával lazítsák fel a talajt, és kézzel szórják el a magot. A betakarítási munkákkal 1944 őszén nem is végeztek, és még 1945 tavaszán is volt kukorica, fel nem szedett burgonya az ország több vidékén. Ugyanakkor az ország nyugati részein a mezőgazdasági munkák 1944 tavaszán előrehaladott állapotban voltak, hiszen itt a gazdák március 25ig általában mindenütt dolgoztak, és kb. április 7 után ismét megkezdhették ezt a tevékenységet. Az elmondottak természetesen a kisbirtokosokra vonatkoztak, hisz a gazdasági cselédség, a napszámosok és törpebirtokosok földet csak április hónapban kaptak. Az uradalmakban az őszi vetést elvégezték, sót az őszi mélyszántással is elkészültek. 1945. március 25-ig az uradalmakban a szokásos tavaszi munkákat végezték. (43) A közigazgatási vezetőknek ebben az időben meg kellett küzdeniük biznyos szélsőséges tendenciákkal. Doboz községben egy csoport mindenáron kolhozt akart alakítani az uradalom földjeiből. A megye közigazgatási vezetője nagy erőfeszítéssel tudta leszerelni ezt a törekvést. 1944. november 8-án kelt rendelkezése szerint erre a lépésre a doboziaknak nincs joguk. Sokkal nagyobb horderejű kérdés ez, mintsem községi keretekben, néhány ember elhatározása alapján meg lehetne azt valósítani. Egyébként erre a dobozi lépésre a közigazgatás megyei vezetője sem tudott másként reagálni, mint azzal, hogy Doboz Magyarországon van, ahol magyar törvények érvényesülnek. Mivel központi kormány nincs, így ezzel a kérdéssel a megyei közigazgatás nem foglalkozik.