Törvényhatósági és községi önkkormányzatok I. 1945-0950 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 8. (Székesfehérvár, 1989)

A demokratikus közigazgatás megteremtésének feltételei - A demokratikus politikai erők közigazgatási koncepciói

A kommunista mozgalomnak "a hazai szárnya jelentős elveket határozott meg: általános németellenes háborúra, antifa­siszta küzdelemre •szólította fel a népet. Hirdette, hogy az országot a szovjet hadsereg fogja felszabadítani, me­lyet a magyarságnak is támogatni kell. Ez a tény viszont meghatározza majd a nemzet sorsát. Rá kellett mutatnia a kiáltványnak arra is, hogy a győztes Szovjetunió a maga társadalmi rendszerét nem akarja a ma­gyarságra oktrojálni, hanem a nép a háború után szabad el­határozása alapján választja meg azt a társadalmi formáci­ót, melyben élni kíván. A kiáltványban utalt a párt a horthysta közigazgatásra, amely ekkor át volt szőve német­barátsággal és az igazságtalan háborús célok feltétlen szolgálatában állt. Ezt a közigazgatást a Magyar Frontban tömörült demokratikus erőknek szét kell zilálni. A felhívásban szerepelt az antifasiszta küzdelem kibontakoztatása és vezetése. A párt úgy vélte, hogy az egész országban; a városokban, a városrészekben, a nagy-és kisközségekben, a pusztákon és a majorokban, szálláso­kon létre hozza a nép a Magyar Front egységeit. Ezeknek adta azt a feladatot, hogy az antifasiszta küzdelem élére álljanak, és képezzenek olyan csoportot, amely adott eset­ben a fegyveres ellenállást is vezetheti, és a felszabadí­tó csapatoknak is segítségére siethet. E felhívás nyomán különösen az ország dunántúli részein, - ahol a német meg­szállás még hónapokig tartott - létrejöttek antifasiszta politikai csoportok. Ezek két-három tagból álltak, és az egyes településeken a baloldali érzelműekböl kovácsolódtak össze. Ezek működését befolyásolták a konspiráció szabá­lyai, és szinte csak az összekötők ismerték az egyes hely­ségekben létezőr személyeket.

Next

/
Thumbnails
Contents