Szent István- emlékülés Székesfehérvárott - Fejér Megyei Levéltár közleményei 7. (Székesfehérvár, 1989)

Németh László: Az egyházszervező Szent István

nyének" a kiszolgáltatása volt lényeges kelléke a koronázásnak, a királyi hatalom birtokbavételének. Ezzel ismerte el az egyház a hatalom birtokosát királynak, és amint a papnak, püspöknek kiszolgáltatta az egyházi rend szentségét, kiszolgáltatta a királynak a királlyá avatás szentelményét:

! Ezzel a király a keresztény nép körében „quasi sacerdos" — mintegy pap — lett, jogot kapott „Isten országa" ügyeinek intézéséhez. Hogy a királyságra kijelölt személy valóban méltó erre a tisztségre, azt magatartása, élete dönti el és az egyház ítéli meg. Ezt a középkori felfogást Szent Ágoston rögzítette írásban a „De civitate Dei" c. filozófiai művében,'' ami az egész középkoron keresztül irányt szabott, de tökéletesen csak az ezred végére tűnt megvalósíthatónak, éppen Szent István korára, amikor II. Szilveszter pápa és III. Ottó császár, a mester és a tökéletes tanítvány vette kezébe a keresztény Európa irányítását, mint annak két legfőbb hatalma: pápa és császár. Ebben a „civitas divina"-ban a „regnum és a sacerdotium" — a királyság és papság — tökéletes összeforrottságban élnek, a király is Krisztus helytartója.'' Ha békességszerető és jámbor király, akkor az egyházi hatalomnak is részese a pápával, illetőleg a papsággal együtt. Az ilyen királyt Isten választotta, Isten kegyelméből uralkodik, Isten országának építéséhez nem csak joga van, hanem az tisztéből kifolyóan kötelessége is, amiért tisztelet és megbecsülés övezi.

11 Ennek a szentelménynek, felavatásnak, koronázásnak az elnyeréséért vállalkoztak a középkor császárai a hosszú útra, az örök Városba, hogy ott a legfőbb egyházi tekintély, a pápa szentesítse uralmukat. Mivel azonban nem minden ember, s nem minden király lehet tagja az Isten országának, csak az, akit magatartása, erkölcsi állásfogalása, Isten ügyében kifejtett munkái oda besorolnak, Szent István számára II. Szilveszter „benedictioja", hozzájárulása a felkenéshez, a szentelmény kiszolgáltatásához tökéletes elismerés volt és egyben felhatalmazás az egyházi szervezet kiépítéséhez.

7 Ebben volt oroszlánrésze Anasztáz-Asztrik apátnak, aki mind a pápának, mind a császárnak a leghitelesebb és a legkedvezőbb információt nyújthatta a magyar fejedelemről, népe körében folyó térítői munkáról. Ennek lett a következménye, amit a Szent Király a pannonhalmi alapítólevélben rögzített: „Anasztáz apátúr tanácsából és szakadatlan segítsége folytán megerősíttettünk és megkoronáztattunk".

8 Hogy a Nagyobb legendában említett „apostoli áldás levele" az egyházi szervezet kialakulásával kapcsolatban mit tartalmazott, szerepelt-e benne a Hartvik püspök által lejegyzett néhány szó: ..nostra vice relinquimus'V ma már eldönthetetlen. A fentiekből következik, hogy ennek Szent István egyházszervezésével kapcsolatban nem is volt döntő jelentősége. Az emberekből álló, a társadalmi, a politikai, a kulturális változások sodrában élő és azokkal együtt alakuló egyház minden külsőséges életmegnyilvánulása és berendezkedése szükségszerűen az adott történelmi helyzethez igazodik, és az egyház mindenkori szükségletének megfelelően változik — természetesen a hitletéteményben foglalt tanítás tiszteletben tartása mellett. Az egyház különben is elsősorban lelki közösség, csak másodsorban külső keretekkel rendelkező jogi intézmény. A térítés műve a magyarság evangelizálásának a lendületében fonto-