Szent István- emlékülés Székesfehérvárott - Fejér Megyei Levéltár közleményei 7. (Székesfehérvár, 1989)
Kovács Péter: Székesfehérvár és Szent István király
Visszatérve a palásthoz : Kovács Éva szerint a miseruha ikonográfiái programja Krisztus életének és az emberiség történetének megidézésével, a még térítésre váró népek megjelenítésével éppen az adott, 103l-es évben félreérthetetlenül vonatkozik Szent István saját programjára, s így együtt a sematikus rajzú király-képpel, mint a legtökéletesebb önarcképet nézhetjük. Székesfehérvár ennek az önarcképnek csak puszta befogadója volt, megfogalmazásában a helynek aligha volt szerepe. Mégis, a királyi adománnyal a város jelképesen és valóságosan is letéteményese, őrzője lett évszázadokon át Szent István képének, azaz a szentistváni hagyománynak. Csábító feladat lenne a középkor századain végigkísérni a Szent István-kép tartalmi változásait, végigkövetni az arcvonások, a jelenetezés alakulását az érdekek és érzelmek történelmi egymásutánja szerint. Erre azonban nem vállalkozhatom. Nemcsak terjedelmi okok miatt, hanem mert felkészült sem vagyok erre a sokrétű és valószínűleg nagyon sok meglepetést és izgalmas tanulságot ígérő munkához. Ezért is választom a nagyobb lépések útját, s most a város, Székesfehérvár születésének kora után, a nagy újjászületés, a török alóli felszabadulást követő évszázad Székesfehérvárott is megfogalmazódott Szent István képére figyelnék. Székesfehérvár két esztendővel Buda után, 1688-ban szabadult fel a török uralom alól. Ez a kétesztendős késés már önmagában is jelentéssel bírt: nyilvánvaló, hogy a haditanácsok döntéseiben, a felszabadító harcok általános irányának és az egymávt követő céloknak a meghatározásában a puszi a katonai szempontok mellett a politika is szerepet játszott. A XVII. század végére a történeti emlékezetben elhalványult annak a szerepnek az igazi súlya, amelyet Székesfehérvár egykor betöltött az ország közjogi életében. így hát a felszabadult város lakóinak az első pillanatból kezdve nemcsak az üszkös romok eltakarításának és az újjáépítésnek a gondjával kellett szembenézniük, hanem meg kellett kísérelniök — saját jól felfogott érdekükben is — a város régi szerépének, régi jogainak felélesztését is. A város vezeti" 1 ': és lakói a fenti okokból a legsürgetőbb feladatnak érezték Szent István kultuszának a felélesztését. Már a felszabadulást követően az ő emlékének szentelték a plébániatemplomot." Az 1758—1763 között barokk stílusában átépített szentegyház menynyezetét Johann Ignatz Cimbal, bécsi akadémiai művésszel festették ki. Schoen Arnold kutatásaiból tudjuk, hogy az 1768-ban elkészült freskók programját a városban a piébánosi teendőket is ellátó jezsuita atyák állították össze/' A hajóba belépve a boltozat első mezőjében azt a jelenetet látjuk megfestve, amikor Szent István király intelmeit magyarázza a mellette magyaros ruhában álló Szent Imre hercegnek. A köröttük levő allegorikus figurák a kereszténység diadalát fejezik ki a pogányok felett, ami nyilvánvaló összefüggésben van a törökök fölött csak néhány évtizede aratott diadallal is. A középső boltszakaszon a festő a szentistváni püspökségek alapításának jelenetét idézte meg. A nagy eseményt a körbefutó, festett mellvéd mögül magyar ruhás alakok figyelik. Az egyikben Buff leur jezsuita atyára ismerhetünk, aki az egyik legfőbb szorgalmazója volt a templom
