Szent István- emlékülés Székesfehérvárott - Fejér Megyei Levéltár közleményei 7. (Székesfehérvár, 1989)

Kardos József: Szent István emléke és a szentkorona-tan

A jelentőségében így megnövekedett szent korona — a korabeli hivatkozások szerint — egyre inkább a királyok sorát, a királyságot jelképezte. Az igazságszolgáltatás menetében istennek és a szent koronának tartozó hűségükre eskették meg a tanúkat: a XIV. század végétől pedig a külföldi országokkal kötött szerződésekben is gyakran szerepelt a koronára történő hivatkozás. A koronával kapcsolatos hasonló elképzelésekkel más országok esetében is találkozhatunk, esetünkben azonban sajátos, hogy a hivatkozás mindig egy adott koronára, Szent István szent koronájára vonatkozik. A szent korona különleges szerepére utalt — 1458-ban — Szilágyi Mihálynak egy, a milánói herceghez írt levele, amelyben tudatta, hogy Mátyást az ország királyává és urává választották, és a közeli napokban az ország szent koronáját is fejére fogják tenni. Szilágyi jól tudta, hogy ez nem vihető végbe, hiszen a korona Frigyes császárnál volt, de Mátyás ingatag hatalmát ezzel a „kegyes csalással" kívánta erősíteni. Mátyásnak csak hat esztendővel később sikerült visszaszereznie a szem koronát. Ennek érdekében hosszú és nehéz tárgyalásokat folytatott Frigyessel. Amikor azonban sikerült megszereznie a szent koronát, ő maga is hangsúlyozta annak rendkívüli jelentőségét. Ez csendült ki a koronázási ünnepségekre invitáló meghívólevélből, amit Pozsony városához intézett 1564. január 27-én, Többek között utalt ebben arra, hogy a közérdek és saját tisztessége céljából törekszik az ország koronájának felvételére, amelyben benne foglaltatik az egész királyi méltóság ereje és összessége. Ezekkel a törekvésekkel párhuzamosan a szent korona politikai hatályát a XV. században megerősödő rendek a saját érdekükben kívánták felhasználni. Jól tükröződik ez az elképzelés I. Ulászló koronázása (1440) alkalmából kiállított okmányban is. A megjelent rendek nagy tömege Ulászlót kívánta királynak a már megkoronázott gyermekkirállyal, V. Lászlóval szemben. A koronázás, az. országból kivitt szent korona hiánya miatt egy másik koronával történt. Ezzel kapcsolatban a rendek (nem az egyháziak, mint Károly Róbert idején) — kijelentették, hogy a királyok koronázása mindig az országlakosok akaratától függ és a korona hatékonysága és ereje az ö helyeslésükben gyökerezik. Ügy rendelkeztek, hogy amíg az előbbi korona távol van, és ha visszaszerezni nem lehet, minden hatékonyságot nélkülöző és annak minden jelentése, szentsége és ereje mindnyájuk akaratából az újra szálljon át. Tehát a korona hatékonysága, ereje — valójában a király hatalma — a rendek akaratától függ. A korona már nemcsak a királyé, hanem az országé is. Az országot (amely szó, eredetét tekintve az úr származéka, lényegében az úrsággal azonos) pedig a XV. századi Magyarországon a politikai hatalommal rendelkezők a nagyurak, a főpapok, a nemesek képviselték. Ilyen értelemben utalt a szent királyra a XV—XVI. században kiteljesedő nemesi-rendi állameszme, amely a király és a nemesi nemzer közötti megosztott hatalom elvével, a királyi hatalom túlsúlyát jelentő istváni államfelfogás eszmei revízióját jelentette valójában. Werbőczy a szent koronában, a korona tagságban — a királyokkal szemben is — a nemesi szabadságjogok zálogát látta és egyúttal kirekesztette ebből a köznépet.