Szent István- emlékülés Székesfehérvárott - Fejér Megyei Levéltár közleményei 7. (Székesfehérvár, 1989)
Németh László: Az egyházszervező Szent István
gatartást tanúsított az istenszolgálat körül és milyen gyakran mutatkozott az egyház jótevőjének, arról a templomoknak juttatott keresztek, szent edények és csodás művészettel készített szőttesek a mai napig tanúskodnak". Szent István által a fehérvári Nagyasszony bazilika, a Csanádi székesegyház, a pannonhalmi monostor-templom, a pécsváradi apátság részére juttatott értékek ruhákban, szent edényekben, oltárfelszerelésekben, szőnyegekben, könyvekben szinte felsorolhatatlanok. 2 ' 7 A király vállalta, hogy a falusi templomok felszereléséről is ő gondoskodik, liturgikus könyvről a püspök tartozik gondoskodni, ugyanígy a papi szolgálatról is. Szent István nemcsak megszervezte, hanem törvényeivel gondoskodott is az egyházi intézmények fenntartásáról, javaik védelméről, az egyház parancsainak a megtartásáról. II. Törvénykönyvében úgy rendelkezett, hogy minden tíz község építsen magának templomot, annak, a tisztes fenntartásáról gondoskodjék. Törvényben írta elő, hogy az egyháznak járó tizedet mindenki tisztességgel fizesse meg/ 4. A negyedik kérdés, amire választ ígértünk: Szent István miként nyomta rá egyéniségének bélyegét az általa alapított egyházra, a magyar klérusra és a kereszténnyé lett magyar nép vallási életére? „Cselekedeteikről ismeritek meg őket. A jó fa jó gyümölcsöt, a rossz fa rossz gyümölcsöt terem". (Mt 7,17.) Szent István mélyen hívő, a keresztény életideált megvalósító egyénisége hozhatta csak meg azt a gyümölcsöt, amire egész életét rátette: népe elvezetését Krisztushoz. Édesapja, Géza nagyfejedelem is ezt a célt tűzte ki maga elé, mindent el is követett reálpolitikai érzékkel célja elérése érdekében. Meg is keresztelkedett, de modellt nem tudott népe elé állítani. Szent István ezt tette. Amikor halála után a megmérettetés órája elkövetkezett 1046-ban, a keresztény magyarság megállta a próbát és nem tért vissza a pogányság útjára. Utódai számára századokon keresztül az a példakép és ős maradt, akitől bár nem vér szerint származtak, jogukat az uralomhoz tőle eredeztették, és az ő koronája lett kilenc évszázadon keresztül a törvényes hatalom szimbóluma, keresztény lelkisége pedig követésre méltó erényeket állított minden idők keresztény magyarja elé. Imponáló szellemi képessége, akaratereje, vonzó egyénisége, céltudatos magatartása alkalmassá tette arra, hogy uralkodása sikeres legyen. Felsorolhatatlanul sok testi és lelki adottsága mellett megvolt benne az a készség, hogy befogadja a keresztény hit tanítását és azt tovább sugározza környezete és egész népe számára. Mindenekelőtt pedig tökéletesen áthatotta az a hit, hogy az üdvösség közvetítője az egyház ; Jézus Krisztus megbízásából. Ezért élt benne olyan mély „sensus ecclesiasticus" — egyházias érzület —, ami tökéletesen eggyé ötvözte benne a „rex és sacerdos" — uralkodói és papi elhivatottságát, önmagának és népének e világi és örök célját. Ezzel a lendülettel fogadta a hozzá érkező egyháziakat. Közöttük is különösen mély hatást gyakorolt rá Adalbert püspök, akivel mint tizenéves fiatal találkozott, és akinek drámai feszültségekkel teli élete, meg nem alkuvó erkölcsi felfogása, a vértanúságra kész hivatástudata megragadta a fiatal Istvánt. A fiatal trónörökös abba a korba lépett, amikor kezd megszilárdulni, kialakulni az egyéniség, és a felserdülő 2 Szt. István-emlékülés 17
