Honismereti Írások Kálozról - Fejér Megyei Levéltár közleményei 5. (Székesfehérvár, 1989)

A kálozi iskolák múltjából

Az egykori elemi iskolák egyik nevelési célja a vallásos szemlélet és erkölcs kialakítása volt. Az is­kolások reggelenként a fél nyolcas misére mentek taní­tóik vezetésével. A tanítási hét 34 órájából 6 volt a hittanóra. Minden vasárnap 4 órás leventefoglalkozást tartottak a felnőtt fiúgyermekeknek. Ezt misehallgatás előzte meg.A tanítónak heti 4 alkalommal a KALOT helyi szervezetében kellett tevékenykedni. A nyári szabadság 2 hét volt, amely alatt a tanító elhagyhatta a község területét.Az összevont, 1-2 tanerős iskolák osztályai­nak létszáma meghaladta a 6o-7o főt,az összes szemlél­tető eszköz 1 földgömb, 1 térkép, 1 történelmi vonat­kozású kép volt, amelyet a nevelő általában a maga ál­tal készített eszközökkel egészített ki. A felszabadulástól az iskolák államosításáig a kálozi felekezeti intézmények időnként együtt, majd szétválva működtek. A nehézséget fokozta az a tény, hogy a katolikus iskola aknatalálatot kapott a front alatt, a református iskola épületét pedig kórháznak rendezték be, így ott a tanítás 1945 tavaszán nem in­dulhatott meg. A katolikus iskolában Kaszala Lajos , Sághy Blanka és Keszeg István , a református iskolában Sántha László és Szabó Ilona kezdték meg a tanítást 1945-ben. Ez évben a következőképpen alakultak az osztálylétszá­mok: Osztály r.kat.iskola ref-iskola 1 38 2 2 5o 12 3 36 18 4 32 13 5 34 17 6 24 11 Osszesenj__ ======= 214_ ======== 71 ====

Next

/
Thumbnails
Contents