A zsidók Fejér megyében - Fejér Megyei Levéltár közleményei 4. (Székesfehérvár, 1989)

Erdős Ferenc: Kereskedő családok Etyeken a XIX. század második felében

üvegest, illetve üvegmetszőt. Egyikük mesterlevéllel rendel­kezett, másikuk viszont ún. kontár iparosként dolgozott. Je­lentősen megváltozott a helyzet a XIX. század végére: a köz­ség kereskedelmének kulcspozícióit - keresztény kereskedők mellett - a zsidó kereskedők tartják kezükben. Közel egy em­beröltő alatt folyamatosan telepedtek meg a kereskedő csalá­dok. Az Eckstein , a Fantusz, a Frühauf, a Fle ischmann csalá­dok nyitottak vegyeskereskedést a községben. A zsidó csalá­dok a környező helységekből - Tordas, Baracska, Kajászó- szentpéter, Zsámbék - telepedtek meg, de érkezett kereskedő Kecskemétről és Dunaszerdahelyről is. A zsidó közösség lét­száma is lendületesen gyarapodott, az 1848. évi 16 főről 1863-ban 46 főre, majd 1870-ben 58 főre emelkedett. A század­fordulón pedig meghaladta a 80 főt. Ha arra keressük a választ, miért következett be a köz­ség kereskedelmi életében pozitív változás, miért lett Etyek a zsidó kiskereskedői réteg számára vonzó település, akkor a kapitalizmus általános hatásán túl az egyedi, csak az erre a településre jellemző sajátosságokat kell elemeznünk. Különös tekintettel a földműves társadalom és a kereskedő réteg el­sősorban gazdasági, de nem elhanyagolható mértékű politikai kapcsolatára. Az abszolutizmus időszakában kibontakozó tőkés fejlődés nem maradt hatás nélkül Etyeken sem. A paraszti társadalom igen jelentős átrétegződésére került sor, amelynek kezdetét a jobbágyfelszabadítás kodifikálása jelentette. Jelentós mérföldkőnek bizonyult e folyamatban az 1853. évi úrbéri pá­tens végrehajtása, az úrbérrendezés. Etyek földesura, a Szé­kesfehérvári Káptalan és a tegnapi jobbágyok egyaránt érde­kelve voltak az úrbérrendezés mielőbbi befejezésében. Az ér­dekeltek igen gyorsan közös álláspontra helyezkedtek, a föl­desúr és földművesek békés egyezsége azt eredményezte, hogy 1856-ban már be is fejeződött az úrbérrendezés. A feudális kötöttségektől mentes szabad paraszti birtoktestek váltották fel az úrbéres földeket. Kedvező belső és külső feltételek

Next

/
Thumbnails
Contents