A zsidók Fejér megyében - Fejér Megyei Levéltár közleményei 4. (Székesfehérvár, 1989)
Farkas Gábor: Zsidók letelepedése Székesfehérváron és az asszimilációs folyamat 1840-1868
gorúan centralizált hivatalnok kormányzást vezetett be. Ez a városi tanács részéről a zsidó község felé is jelentkezett: 1851. végétől a hitközség elöljáróságát a polgármester nevezte ki. A kinevezett elöljáróságból kimaradt a konzervatív vezér, de ott találjuk támogatóit, sőt Goldschmied Ignác lett az elnök. 1852-től kötelezik a községet, hogy a közgyűléseket, ha arra egyáltalán szükség van, csak a polgármester elnöklete alatt lehet megtartani. A hatóságnak egyre több beleszólása lehetett a zsidó község ügyeibe, és úgy tűnik, hogy a konzervatív párt mellett foglalt állást a város és a megye vezetője. A zsidó község elöljáróságába 1855-ben Kra- usz Henrik mellett bekerült Fischer Bernát és Kreizler Sá muel . Részükről több intézkedés történt a rabbi elszigetelésére: az iskolaépületben lévő lakását megszüntették, másutt béreltek számára lakást, megvonták tőle a drágasági pótlékot, fivérét eltávolították a városból; denunciálták azzal, hogy olyan okmányokat adott ki, amelyhez nem lett volna joga, felkeresték a helytartótanácsot, hogy Zipser távozzék Fehérvárról. 1858. március 3-án Zipser a rabbiszékről le is mondott és Rohoncra távozott. Zipser Mayer művelt, széleslátókörű egyén volt. Tevékenysége a zsidó emancipáció irányába segítette a fehérvári közösséget, de ebbeli ténykedését elgáncsolták, mert időlegesen a konzervatív irányzat kerekedett felül. Amint említettem, az ortodoxia élvezte az abszolutista, később pedig a provizórium kori megyei és városi hatóság támogatását, bár a helytartótanács több ízben is a fehérvári zsidóság körében egyre jobban mélyülő viszály elsimítására törekedett. A megyei és városi hatóság - nyilván félreismerve a helyzetet a konzervatív irányzat mellett tört lándzsát. Zipser eltávolítása a közösség nagyobb részét megdöbbenéssel töltötte el, s minden okunk megvan feltételezni, hogy az eltávolításban a megyei hatóság véleménye is szerepet játszott. Az 1858. évi elöljáróság választásánál városi közreműködéssel ismét a konzervatív irányzat győzött. Az elöljáróság h7