Előadások Sárosd múltjából - Fejér Megyei Levéltár közleményei 3. (Székesfehérvár, 1988)
Erdős Ferenc: Sárosd a forradalom időszakában és a tőkés fejlődés első évtizedeiben 1848-1870
A forradalom, a haza védelme szeptember végétől egyet jelentett a szülőföld, a település védelmével. Gyökeres változás következett be a nemzetőrök magatartásában is, a népfelkelők élére állva szervezték a helységek, a gazdasági javak védelmét. . így volt ez Sárosdon is, ahol Esterházy László, az uradalom gazdatisztjei és a mezőváros vezetői irányították a népfelkelőket. Esterházy az uradalom kovácsait a kaszák kiegyenesítésére utasította, a mezőváros határába őrjáratokat küldött, s megfigyelők teljesítettek szolgálatot a templom tornyában is. Kapcsolatot teremtett a szomszédos települések népfelkelőivel, elsősorban Szűts Gedeonnal, az abai nemzetőrök parancsnokával. A lakosság összefogása a mezőváros történetének jeles napjait eredményezte, s lelkesítő példaként hatott az utókorra is. Szeptember végétől mind gyakrabban fordul elő a hadijelentésekben Sárosd és térsége. A sárosdi népfelkelők első alkalommal szeptember 27-én a Seregélyesig előnyomuló horvát egység ellen ragadtak fegyvert,,kiegyenesített kaszát. Ettől a naptól fegyverben volt a mezőváros férfilakossága. Ezt tapasztalta a szeptember 29-én Adonyból Sárosdra érkező Görgey Artúr őrnagy is, aki az Adony és Sárosd térségében lezajlott hadmozdulatokról, népfelkelők és reguláris alakulatok együttműködéséről tudósította Batthyány Lajost. "Megérkezvén ma Zrínyi gőzössel 2 század, mintegy 500 embernyi Hunyadi csapat Adonyra, s tudtomra esvén az, hogy Seregélyesen a mi huszáraink szállásolnak, s hogy Sárosd táján az ellenség egy része tartózkodnék, 5-6 (óra) között három kis csapattal elhagytam Adonyt úgy mint Meszéna századost és táborkarom főnökét 20 emberrel Velenczének a teendőkrül értesülendő: Vásárhelyi hadnagyot 60-70 emberrel, Seregélyesre magát arrúl meggyőzendő, hogy csak ugyan a mi huszáraink ott vannak és azokkal szükség esetében egyesülendő küldöttem: én magam pedig 60 emberrel Sárosdra indultam. Éjfélkor ide érvén a lakosságot ébren ( de az ellenségnek nyomát se láttam.