Kétszáz éves a Fejér Megyei Levéltár 1787-1987 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 1. (Székesfehérvár, 1987)
Dr. Somkuti Éva: Levéltárak és épületek Fejér megyében
Tárgyi örökségünk szép darabjai azok a műemléki védelem alatt álló empire stílusú polcok és szekrények, amelyek a 19. század elején a megyeháza berendezéséhez készültek kifejezetten levéltári iratanyag tárolására. Az egykori első emeleti házikápolna ma díszterem és kiállítási helyiség néhány szép portréval, részben régi városi tanácsi bútorokkal. Itt láthatók a megyei nemesek címereit ábrázoló ablakok, melyek 1942-ben a megyei közigazgatás s ezzel az irattárilevéltári tevékenység újrakezdésének 250 éves évfordulójára készültek. Díszítő funkciójukon kívül történeti múltunk és művelődésünk jelen ügyét szolgálják. Feudális kori iratok raktára