Kétszáz éves a Fejér Megyei Levéltár 1787-1987 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 1. (Székesfehérvár, 1987)
Kanyar József: Gondolatok a levéltárakról a 200 éves Fejér Megyei Levéltár jubileumi tanácskozásán
zsugorodjék, esetleg teljesen el is tűnjék. Én azt hiszem, hogy ez lehet a legnagyobb célja a decentralizált tudománypolitikai törekvéseknek is. Van-e politikai és emberi értelme a decentralizálásnak? Szerintem: van. Aligha lehet ugyanis igaz az,hogy a történelem tulajdonképpen csak az absztrakció modellje szerint alakul. Vajon a decentralizáció, a helyi autonómia, a vidéki tudományos munka kiépülése talán nem a demokratikus önvédelem eszköze? Nem a szocialista önkifejlödés humán igényeinek és szükségleteinek a kielégítését segíti elő? Egy ilyen tendencia tulajdonképpen törvényeink teljesebbé tételét, a haladás szolgálatát védi, s nem áll azzal ellentétben. Inkább sokoldalú kölcsönhatásban áll vele. Ezt a kérdést tárgyalta a legutóbbi ülésén a Magyar Levéltári Tanács is. E testületünk ülésére először jött hívásunkra az Akadémia Történeti Bizottságának akadémikus rangú elnöke: Kosáry Domokos, akinek - mint elhangzott a tanácsülésen - ezt a gesztusát s kinyújtott jobbkezét Tanácsunk örömmel elfogadta. Hangsúlyozta Kosáry, hogy nemcsak annak a hét levéltárnak kell önálló kutatóhelyi címet adni, amelyek 1981-ben már kaptak ilyent, hanem, hogy e jogosítványoknak hitelt és érvényt kell szerezni, másfelől pedig minden magyar levéltárat önálló kutatóhellyé kell nyilvánítani, hiszen a magyar társadalomtörténeti kutatások forrásainak 80-90 %-a e levéltárak polcain helyezkednek el. De azt is érintette a tanácsülés, hogy felkérhesse Akadémiánk Történeti Bizottságát, hogy a Tudományos Minősítő Bizottság által elfogadható diszciplínák közé vegye fel a levéltártudományok széles mezejét is (pl. a forrásközlések tudományát, stb.) s egyengesse azt a törekvést, hogy kiváló szaktudományi műveltséggel rendelkező hazai levéltárosaink a tudományos minősítések mindenfajta szintjén habilitációt szerezhessenek a történelemtudományok kategóriájában. De a tudományos munkákon túl szólni kell a közművelődés területén végzett munkákról is. Mérhetetlenül szomorú tény volt az, hogy az elmúlt hetekben a hazai közművelődési konferencia egyetlenegy felszólalásának sem tudott helyet biztosítani,