Bödő István et al. (szerk.): „Füstölgő romok közt” - Fejér megyei helyzetjelentések a második világháborút követően - Fejér megyei történeti évkönyv 31. (Székesfehérvár, 2016)

Bevezető - A vármegyei közigazgatás helyzete a háború után

„ostrom alatti agyonverés”), egy nő megfulladt („szívbénulás, zsinegelés okozta fulladás”). Három főt felakasztottak (két főt január 1-jén, férjet és feleséget), több aknatalálat és ismereden halálok is szerepel. 1945. január 24-e és 1945. március 23-a között (német megszállás ideje) 286 polgári áldozat bejegyzése található meg az anyakönyvben. 49 fő golyó által halt meg („idegen kéz általi golyóhalál”, „lövés okozta sérülés”, „lövés okozta sérülésekből eredő elvérzés”), közülük február 3-án egy házaspárt lőttek agyon. Dokumentált akasztásra ekkor nem került sor. A többi áldozat aknasérült, vagy bombarobbanás áldozata lett, illetve nem jegyezték be a halál okát. 1945. március 20-a és március 24-e között (csata a városért, majd szovjet megszállás) 38 golyóval elkövetett gyilkosság vagy lövés által bekövetkezett elhalálozás történt. Március 25-én egy 27 éves újságárust felakasztottak vagy öngyilkos lett („fulladás, akasztás folytán”). 1945. március 20-a és 1946. október 16-a között (szovjet megszállás) 82 lövés, golyó általi halál került bejegyzésre, feltételezhetően e gyilkosságok nagy részét a vöröskatonák követték el. 77 Csurgai Horváth—Tihanyi—Veress D. 2002: 273—274. p. ™ MNL FML IV. 408. 90. 79 Móron 1945. március 18-án végezték ki a szovjetek többek között Szécsen Miklós grófot és feleségét, Alice grófnőt. A grófi családot és még négy másik férfit gyilkolták meg a vöröskatonák. Lásd: Polgár 2007, 14-16. p. 80 A szovjetek egy család hat tagját gyilkolták meg március 20-án, mindenkit agyonlőttek, köztük a négy gyermeket is (14 hónapos, négyéves, tízéves, 13 éves). A család hetedik tagját már két nappal korábban, március 18-án agyonlőtték. Halálesetük a móri halotti anyakönyvben 1945. 290—295-ös, 298-as folyószám alatt szerepel. si MNL FML XXXIII. 4. 1944. 46-os folyószám. 82 MNL FML XXXIII. 14. 1944. 184-es, 185-ös, 1945. 17-es, 18-as, 21-es, 22-es, 25-ös, 29-es, 37- es, 38-as, 39-es, 86-os, 117-es, 125-ös, 147-es, 148-as, 226-os, 1946. 120-as, 128-as, 1948. 36-os, 37-es folyószám. 83 MNL FML XXXIII. 21. 1945. 9-es, 27-es folyószám. 84 MNL FML XXXIII. 27. 1944. 82-es, 85-87-es, 89-es, 90-es, 96-os, 99-es, 1945. 4-es, 9-es, 13- as, 19-es, 44-es, 114-es, 1946. 12-es, 68-as, 1947. 4-es, 63-as, 1949. 73-as 1952. 6-os folyószám. 85 MNL FML XXXIII. 28. 1944. 124-es, 137-es, 139-es, 150-es, 1945. 3-as, 14-es, 30-as, 51-es, 55- ös, 81-es, 91-es, 127-es, 153-as, 154-es, 155-ös, 208-as, 209-es, 216-os, 1946. 61-es, 1949. 119-es, 120-as, 121-es folyószám. 88 MNL FML XXXIII. 31. 1945. 19-20-as, 23-as, 32-es, 36-os, 46-os, 64-65-ös, 97-es, 1946. 26- os, 1957. 23-as folyószám. 87 MNL FML XXXIII. 33. 1945. 64-es folyószám. 88 MNL FML XXXIII. 35. 1945. 6-os, 47-es, 61-es folyószám. 89 MNL FML XXXIII. 51. 1945. 1-es, 4-6-os, 12-es, 13-as, 29-es, 63-as, 66-os, 1947. 16-os folyószám. 99 MNL FML XXXIII. 51.1945. 9-es, 10-es folyószám. 97 MNL FML XXXIII. 52.1944. 53-as, 56-os, 58-as, 59-es, 61-67-es, 70-es, 71-es, 73-as, 1945. 36- os, 1946. 13-as, 14-es, 26-os, 31-es, 1947. 24-es folyószám. 92 MNL FML XXXIII. 52. 1944. 55-ös, 89-es folyószám. и MNL FML XXXIII. 54. 1945.18-as, 21-28-as, 45-ös folyószám. 94 MNL FML XXXIII. 67. 1946. 71-es, 79-es, 80-as folyószám. 95 MNL FML XXXIII. 68. 1945. 5-ös, 19-es, 22-es, 1946. 4-es, 7-es folyószám. 98 MNL FML XXXIII. 83. 1945. 1-5-ös, 7-9-es, 10-26-os, 27-es, 29-es, 32-es, 37-es, 38-as, 49-es, 52-es, 57-es, 62-es, 66—71-es, 74—76-os, 1946. 4—5-ös folyószám. 97 MNL FML XXXIII. 91. 1944. 23-as, 38-as, 40-es, 46-os, 1945. 8-as, 12-es, 15-ös, 16-os, 17-es, 25-ös, 26-os, 1948. 8-as folyószám. 43

Next

/
Thumbnails
Contents