Bödő István et al. (szerk.): „Füstölgő romok közt” - Fejér megyei helyzetjelentések a második világháborút követően - Fejér megyei történeti évkönyv 31. (Székesfehérvár, 2016)
Települési dokumentumok
Népkönyvtárunk teljesen tönkrement. E téren, ha az idők javulnak, sok pótolni való lesz. Házi ipari tanfolyamok eredményei láthatók a községben, mert hiszen a házak nagyobb részében, ha nem is nagyobb részben eladásra [.. ,]4 szőnek, fonnak és kötnek. A közigazgatás egyszerűsítése, amellyel kapcsolatosan a rendelkezés szerint említést kell tenni, szerény véleményem szerint első sorban kormányzati feladat lenne, mert amíg a kormányzat a közigazgatást annyi oldalúvá teszi és állandóan újabb és újabb feladatokkal tömi, addig illuzórikus dolog egyszerűsítésről beszélni. Emberfelettit a legjobb tisztviselő sem tud végezni, legfeljebb azt, hogy a kormányzat által ezer oldalról szabályozott életet nem pepecselőén, hanem nagyobb vonalúan intézni sokszor, mint annak megalkotói. A közigazgatás egyszerűsítése régi és óhajtott problémája a községi jegyzői karnak is, de a múlt világháború óta az élet annyi problémát vetett fel és vet fel ma is és igen sokat fog felvetni a jövőben, hogy azok megoldása erősen csökkentett tisztviselői karral nehézségbe ütközik. E tekintetben rendszerint az áll, hogy a gazdaságilag legsúlyosabb viszonyok között van a legtöbb megoldandó feladat, és ha ilyenkor a feladatok megoldását agyon komplikálják ahelyett, hogy egyszerűbben igyekeznének megoldani, szúkségszerűleg5 felduzzad a tisztviselői kar. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy a problémákat nem kell megoldani, de a kormányzatnak kell rajta lenni, hogy azok megoldása nem komplikált, agyon adminisztrált, hanem kevés közalkalmazottal legyen megoldható. E tekintetben a földmívelés- ügyi és közellátási kormányzat az utóbbi időben létesített különböző elnevezésű bizottságokat, ezt teszi a szociális irányzatú kormányzat is. Ennek az eljárásnak az oka nemcsak az, hogy demokratikus irányban kell berendezkednünk, hanem az is, hogy a vesztett háború után oly sok a megoldandó feladat, hogy arra elegendő számú közalkalmazott fel sem fogadható. Ezeknek a bizottságoknak a működése sajnos sok tekintetben kívánni valót hagy maga után, de valószínű, hogy ezek hiányában még rosszabb lenne a helyzet. A lakosság öntudata mindenesetre még nem olyan fokú, hogy teljes odaadással működne közre ezekben a bizottságokban, pedig e révén a községi vezetőségnek inkább csak az irányítás jutna és a kicsinyes tintamunka csökkenne. Végezetül összesítve az elmúlt időben végzett munkát és rámutatva a fontosabb feladatokra ebben a kis községben, ki kell emelnem a községi épületek javítását, amely eddig is folyt, és amit az év végére be akarok fejezni. Fel akarom építeni ez évben a szeszfőzdét, ami komoly jövedelmet is jelent. A földreform során kiadott földeken komoly munka folyt eddig is, de ezután nem akarok különbséget látni a régi és új kiadott föld között munka tekintetében. A szőlő- és gyümölcskultúra községem legfontosabb gazdasági ügye, ennek fejlesztése mindenkor fontos feladat. A haszonállatok beszerzése eddig is számottevően folyt, de ha enyhül a helyzet és addig is az egyesek magánvállalkozási kedvét ébren tartom és gyarapítani akarom a haszonállatokat. Üzleti és gazdasági tekintetben a Hangyát ki akarom fejleszteni egy fontos gazdasági és üzleti vállalkozásává a községnek. Feltétele ennek azonban a pénz javulása Í52