Bödő István et al. (szerk.): „Füstölgő romok közt” - Fejér megyei helyzetjelentések a második világháborút követően - Fejér megyei történeti évkönyv 31. (Székesfehérvár, 2016)

Települési dokumentumok

községet a legnagyobb veszély idején hagyta el [sic!]. Elhagyta állását és azóta sem tért vissza Szilvássy Zoltán segédjegyző, tartózkodási helye valószínűleg Moha. A bíró Király György betegsége folytán nem tudja ellátni hivatalát és azt, illetve az azzal járó teendőket f. hó 10. napján a nemzed bizottság megalakulásakor annak elnökére ruházta át. A község egyéb alkalmazottainak neve: Tarnóczi András írnok, ki a községet 1944. dec. 4-én hagyta el s jelenleg Iváncsán tartózkodik. Németh Emma 32 éves közs. díjnok és Nagy Irén 20 éves közs. díjnok mind­ketten helyben laknak és hivatalukat ellátják. 7. ) A községi orvos dr. Sárközi Ferenc 44 éves, a gyógyszerész Csősz Zoltán 31 éves, a szülésznő Farkas Ferencné született Gucsi Erzsébet 34 éves, mind a hárman szol­gálati helyükön tartózkodnak és ellátják szolgálatokat. 8. ) A halottak eltemetése biztosítva van. A hadműveletek következtében elhaltak hul­láinak felkutatása és eltemetése megtörtént. A halottak anyakönyvezése azonban ezideig anyakönywezető hiányában nem történhetett meg. Az állati hullák és dögök elföldeltettek. 9. ) A rendelkezésre álló igaerő: 60 kettős lófogat és 3 ökörfogat. Üzemképes mező- gazdasági gépek: 1 traktor, 5 cséplőgép, 1 fűkaszálógép. Üzemanyag-szükséglet a ki­utalandó mennyiség. 10.) A határbeli szántóterület: 7222 kát. hold a.) bevetett 1. őszi 2100 kát. hold 2. tavaszi 800 kát. hold 3. tengeri 1100 kát. hold 4. burgonya 400 kát. hold 5. egyéb 50 kát. hold b.) bevetetlen 2772 kát. hold 11. ) A községi nemzeti bizottság megalakult éspedig a községben már működő pár­tok: a Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt, és a független kisgazdapárt kiküldöttjeiből. A nemzeti bizottság elnöke Holmár Mihály. 12. ) A község közigazgatását, a községi nemzeti bizottság felhívása alapján, annak megalakulásától 1945. április 10-től Tomcsányi Gyula ny. közs. jegyző látja el. 13. ) A községi nemzeti bizottságnak jelenleg 9 tagja van. A bizottság 1945. április 10. napja óta működik. 1. )2 A községünkben a Magyar Kommunista Párt, Szociáldemokrata Párt, és a füg­getlen kisgazdapárt megalakult. 2. ) A földreform rendelkezése végrehajtása folyamatban van. A juttatott földek ki­osztását a mai napon kezdték meg. 3. ) A lakosság a közmunkák teljesítésére felhívatatott és azt teljesíti is. 4. ) A hullák eltemetése megtörtént, a dögök eltakaríttattak, az utak rendbehozatala folyamatban van. 5. ) A mezőgazdasági munkák rendben folynak. 6. ) A vetőmagszükséglet biztosítva van. 292

Next

/
Thumbnails
Contents