Csurgai Horváth József – Erdős Ferenc: „Jelszavakkal nem lehet országot építeni!” Fejér megye alispánjának és Székesfehérvár város polgármesterének éves jelentései 1945–1950 - Fejér megyei történeti évkönyv 30. (Székesfehérvár, 2012)

Székesfehérvár polgármesterének 1947. évi jelentése

Székesfehérvár polgármesterének 1947. évi jelentése akadtak bőven olyan személyek is, akikben a kezdeti nehézségek kétségeket ébresztettek, sőt, akik talán előre örvendve remélték a terv meghiúsulását. Ma már ezeknek is látnia kell, hogy ezer nehézség közepette is a terv él, és elindult megvalósulásának útján. Bennünket, székesfehérváriakat bármennyire [is] érzékenyen érint az a körülmény, hogy a terv megva­lósítása terén ez ideig keveset haladtunk előre, nem csüggesztettek el ezek a nehézségek, sőt inkább megerősítettek abban az elszánt törekvésben, hogy az általunk megálmodott és feldolgozott terveinkből lehetőleg mindent és minél előbb annyit, amennyi saját erőnkből kitelik, megvalósíthassunk. Hároméves tervünket mi is elkészítettük. Annak végösszege a három év alatt 178 563 871 forintot tesz ki. Ma már tudjuk, hogy tervünk maradéktalan megvalósítása anyagi erőnket meghaladja, de tudjuk azt is, hogy terveink között vannak olyanok, amelyek rövid időn belül megvalósulnak, egész elgondolásunk pedig feltétlenül alkalmas arra, hogy városunk jövő fejlődésének irányt szabjon és utat mutasson. Három­éves tervünkkel összhangba folyik városrendezési tervünknek feldolgozása is. Az általános események felsorolása között tisztelettel kell megemlékeznünk ennek az évnek november hó 7. napjáról is, amely nap az októberi forradalom évfordulója, és egy­ben a nagy Szovjetunió megszületésének 30 éves évfordulója is volt. E napról városunk társadalma szép ünnepség keretében méltóan emlékezett meg. Törvényhatósági bizottságunk ez év folyamán e maival együtt négy rendes és hat rend­kívüli közgyűlést tartott. Megtartottuk 12 rendes kisgyűlésünket, 12 rendes közigazgatási bizottsági ülésünket, s ezenkívül 2 rendkívüli kisgyűlést és 1 rendkívüli közigazgatási bizottsági ülést tartottunk. Tanácsüléseinknek száma az év folyamán 46 volt. Közgyűlése­ink e mai közgyűlés tárgysorozatával együtt az év folyamán 238 ügyet tárgyaltak le, míg kisgyűléseinket 280 ügy foglalkoztatta. Ez ügyek közül jelentőségükben legnagyobbak közé tartoznak: hároméves tervünknek letárgyalása és jóváhagyása, a városi alkalmazottak státuszának] rendezése, a városren­dezési terv egyes részleteinek letárgyalása, végül az 1947/48. évre készült háztartási és egyéb alapok költségvetési előirányzatának letárgyalása. Sajnálattal kell jelentenem, hogy költségvetésünk miniszterközi letárgyalása és jóváha­gyása mai napig nem történt meg, s ez nemcsak vagyonkezelésünk körül okoz nehézsé­geket, de bizonyos fennakadásokat idéz elő hároméves tervünk végrehajtása körül is. A tervhivatal7 gondos megfontolás alapján ugyanis arra az álláspontra helyezkedett, hogy a hároméves terv részleteinek, az úgynevezett részlettervnek előkészítése és végrehajtása a költségvetéssel összhangba történjék, és ezt az összhangot a költségvetésnek a hároméves tervvel együttes miniszterközi letárgyalása van hivatva biztosítani, amely tárgyaláson a tervhivatal kiküldötte is részt vesz. Egyébként legyen szabad j elentenem, hogy az 1946/1947. évi költségelőirányzatunk ren­des kezelésben az elmúlt évi 3 713 600 forint szükségleti előirányzattal szemben 6 631 017 forint szükségleti előirányzattal készült, fedezeti részben pedig a múlt évi 2 252 075 fo­rint előirányzattal szemben 5 144 485 forint fedezeti előirányzattal. A múlt esztendőben a költségvetési fedezet hiánya, amelyet államkölcsönből fedeztünk 1 461 225 forintban, folyó költségvetési évben pedig 1 486 532 forintban jelentkezik. A két szám közötti eltérés lényegtelen. Ezeknek a számoknak emelkedése alapján, figyelembe véve az illetmények­ben, de különösen az anyagárakban az elmúlt költségvetési év óta bekövetkezett kedvezőt­len és igen nagyfokú eltérését, tárgyilagosan meg kell állapítanunk, hogy városunk fede­175

Next

/
Thumbnails
Contents