Bödő István – Czetz Balázs: „Ígéretekből nem lesz demokrácia!” Dokumentumok Fejér megye történetének tanulmányozásához 1945–1948 - Fejér megyei történeti évkönyv 29. (Székesfehérvár, 2009)

DOKUMENTUMOK - 1948. ÉVI DOKUMENTUMOK

3. ) A Nemzeti Parasztpárt és a független kisgazdapárt közötti viszony Erre vonatkozólag a beérkezett jelentések nagyon hiányosak. A vezetők közti viszony a korábbi politikai helyzet következtében nem kielégítő. Köztudomású ugyanis, hogy a vármegyében a Nemzeti Parasztpárt általában az M[agyar] K[ommunista] P[árt] mellé, a kisgazdapárt általában az Sz[ociál]d[emokrata] P[árt] mellé állt a különböző népi szervek­ben [a] szavazások alkalmával. Ez a korábbi politikai helyzet, nyomait egyelőre nem lehet eltüntetni. Pártéletük általában nagyon lanyha, gyűléseket, pártnapokat nem rendeznek. Csupán a nemzeti bizottságokban, képviselő-testületekben, tehát a népi szervekben fejte­nek ki valami tevékenységet. Megítélésem szerint ez az állapot nem helyes, és oda kellene hatni, hogy a vármegyei és községi vezetőségeket kicseréljék. 4. ) Az egyház működése A felekezetek népi demokráciaellenes agressziója vármegyeszerte csökkent. Húsvét előtt a városban és a vármegyében tartottak lelkigyakorlatokat, és ezeken politikai kérdé­sekről is megemlékeztek. Az úttörőmozgalom kiszélesítésével kapcsolatban különösen a katolikus papság elég erős gátló tevékenységet fejt ki, és a szokásos rémhírekkel ijesztik el a szülőket. Néhány községből kaptam jelentést arra vonatkozóan, hogy az idősebb ka­tolikus vagy más vallású papok segítségére vannak a népi szerveknek. A gabona beszol­gáltatással kapcsolatban, pl. a szószékről pártolólag beszéltek, és felhívták a lakosságot, hogy még a fejadagból is adjanak le, ezzel is segítsék elő az újjáépítést. Egyébként a nem­zeti érzésre hivatkoztak (pl. Adony). Március 15-én - erről itt teszek jelentést - a papság, mint előadó [sic!] is részt vett az ünnepségeken. De nagy általánosságban csupán, mint hallgatók jelentek meg. A politikailag rossz községben (pl. Dunapentele) is ott voltak a márciusi ünnepségen, de a tömeg között félrehúzódva. A katolikus papság tevékenységéről még csak azt kívánom jelenteni, hogy a decent­ralizált tevékenységet szemmel láthatóan abbahagyják, és különösen antidemokratikus megnyilvánulások az utóbbi időkben centralizáltan, azaz Székesfehérvárról indulva je­lentek meg! IV. Gazdasági helyzet 1.) Ipari vonal A hónap ipari vonatkozásban legjelentősebb eseménye március 25-én a munkaverseny megindulása volt. Ezen a gyűlésen a székesfehérvári ipari üzemek beszámoltak üzemük helyzetéről. Kiemelkedő fejlődést a fehérvári üzemek közül három mutatott: a Vadász­tölténygyár, a Felmayer-gyár és a Weiss és Túli bőrgyár. A Vadásztölténygyár komoly külföldi megrendelésekre szállít bányagyutacsot, és egyre növekvő mértékben termel textilorsókat. Mind a Vadásztöltény, mind a Felmayer-gyárban voltak a hó folyamán munkásfelvételek is, ezzel is enyhítették a munkanélküliséget. A Vadásztölténygyár fél év alatt több mint 100 munkással dolgozik többel és a Felmayer-gyár is állandó kapaci­tással dolgozik. A Weiss és Túli bőrgyár termelési terve szerint az elkövetkező negyedév­ben (áprilistól—júliusig) háromszoros termelési eredményt fog elérni. A gázgyár komoly újjáépítési és felépítési munkákat végzett. De jelentős mozgás tapasztalható a M[agyar] Allam]v[asutak] műhely és a Bauxit gyár vonalán is. Valamennyi székesfehérvári üzem belekapcsolódott a munkaversenybe. A Vadásztöl­ténygyár a nagytétényi és mosonmagyaróvári üzemet hívta ki versenyre. A Weiss és Túli bőrgyár a Wolfner-gyárral versenyez, a M[agyar] Á[llam]v[asutak] műhely a dunaföldvá- rival. A közművek és a Felmayer-gyár még nem kapott versenytársat. Az üzemeken belül megszervezés alatt vannak az egyéni munkaversenyek is. Az üzemi versenybizottságok általánosságban március hónapban gyengén működtek, áprilisban jelentősebb javulás várható. 367

Next

/
Thumbnails
Contents