Vitek Gábor: Sigillum Comitatus Albensis. Fejezetek Fejér vármegye szimbólumainak történetéből - Fejér megyei történeti évkönyv 28. (Székesfehérvár, 2009)
ÁLLAMALAPÍTÓ SZENT ISTVÁN KIRÁLY ÁBRÁZOLÁSA FEJÉR VÁRMEGYE SZIMBÓLUMRENDSZERÉBEN 1694-2009
Államalapító Szent István király ábrázolása Fejér vármegye szimbólumrendszerében vármegyétől.13 Utóbbira ugyancsak az 1009. évi veszprémi javadalmazó levél szolgáltatja az első példát; itt ugyanis a Fejér vármegyében található Úrhida vár szervezetét („in conpage Hurhida civitatis") előbbitől megkülönböztetve említik, ahol maga Úrhida vára (civitas) egy kisebb várkerület (conpages) központja lett.14 A fejérvári várispánság keletkezése feltehetően ugyancsak az államalapítóhoz köthető, oklevelekből azonban csupán 1229-től igazolható.15 A XIII. század első felében a királyi vármegye helyén fokozatosan létrejött a formálódó köznemesség önkormányzati területi szervezete, a nemesi dioecesis. A homines nobiles szervezetten, uralkodói támogatással igyekezett érdekeit érvényesíteni a „nagybirtokossággal” szemben, s ezáltal biztosítani befolyását az ítélkezés és a helyi közigazgatás terén. A nobilis vármegye tevékenységének első fennmaradt írásos emléke a Zala vármegyei királyi serviensek Kehidán 1232-ben kiadott oklevele, amelyen még a XVIII. században is megfigyelhető volt a zalai serviensek latin köriratú pecsétje.16 Ez egyben az első nyoma a vármegyei pecséthasználatnak, noha ezen nem külön vármegyei címer szerepelt, hanem az ország címerének egy elemét, a kettős keresztet tartalmazta. A jelképrendszer szfragisztikai és heraldikai arculata összefonódik; szoros kötelékükben a címer a pecsét megkerülhetetlen összetevője, amelyen az gyakorlatilag ősi állapotában s jogaiban fennmaradt. Amennyiben a pecsétre egy bizonyos jogi körülmény megerősítéseként tekintünk; legfőbb kelléke a címer, amely a vármegyét - amely által, s amelynek neve alatt a pecsét kiadásra került - jelképezi, mintegy megszemélyesíti. Használatának historikus fejlődése, a kialakuló vármegyei oklevél-hitelesítési gyakorlat azonban más irányba mozdult, s a késő középkor derekáig a vármegyék egyáltalán nem rendelkeztek pecsétnyomóval. Megjelenésükig a főispán - általa az alispán és a szolgabírák - nemzetségi címerét ábrázoló gyűrűspecsétjével erősítette meg hiteles kiadványait.17 Utóbb ez a folyamat az önálló, saját ábrájú és önmegnevező köriratú alispáni pecsét kialakulása felé vezetett.18 Noha a XV. század végéig a vármegyék nem bírtak saját pecséttel (ezáltal saját címerrel sem), meg kell jegyeznünk, hogy a fentebb elmondottak alapján erre nem is volt szükségük; amint a közigazgatásban a tisztségviselők saját pecsétjeiket használták, úgy honvédelmi kötelezettségeiket is a vármegye élén álló főispán saját címeres zászlaja alatt teljesítették. Az 1435. évi I. decretum I. törvénycikk és az 1458. évi II. törvénycikk is ezt a gyakorlatot erősítette meg.19 A legkorábbi vármegyei címeres pecsétet- köriratának tanúsága szerint 1490-től, jóllehet a szakirodalom óvatosan kezeli a dátumot- Hunyad vármegye használta, ezt követően II. Ulászló 1498-ban Somogy vármegyét részesítette pecsétre véshető címeradományban. A vármegyei pecsét azonban ekkor még nem sigillum authenticum, s Werbőczy István nádor sem sorolta ezek közé az 1514-ben összeállított Decretum tripartitum-ában.20 A címerek megalkotása azonban utóbb egyszersmind jogi követelménnyé vált a magyar közjogban, hiszen egy-egy település, de különösen a joghatóságok (vármegyék, szabad királyi városok, szabad kerületek) az általuk kiadott hivatalos iratokat címeres pecsétnyomóval hitelesítették. Ez némiképp ellentétben áll a magyar közjogi fejlődés nemesi családok címerhasználatára vonatkozó irányával, erre nézve ugyanis a középkori magyar törvények nem tartalmaztak előírást. Mi több, a középkori magyar jogrend és joggyakorlat összegzője a Hármaskönyvben a magyar címerjogra nézve a következőket rögzítette: „a címer, amelyet a fejedelem valakinek ad, a nemességnek nem szükséges kelléke, hanem csak ékessége”.21 A vármegyéknél azonban a hitelesség követelménye miatt módosultak a körülmények, s a királyi vármegyék felbomlása után a nemesi vármegyéknek szükségképpen kellett ezzel a lehetőséggel élniük. A vármegyei szimbólumok elterjedése a török előnyomulása követ-
