Polgár Péter Antal: „S falvak csöndjén dühök remegnek” - Fejér megyei történeti évkönyv 27. (Mór - Székesfehérvár, 2006)
Tizenkét forradalmi nap
Miklós kérésére lett nemzetőr), Román Antal, Kovács Gyula, Forgó László és Szabadi Ferenc. Később, november 1 -jén szintén a törzsbe került Köntös József. A csákberényi Kiss József is a törzsben kapott közelebbről meg nem határozott funkciót, a járási nemzeti bizottság és a nemzetőrség között afféle összekötő szerepe volt. Egyetlen napig nemzetőr volt Szemző Gyula is, aki Túlesik Tibornak, a nemzetőrszázad parancsnokának a kérésére lépett be a nemzetőrségbe. Scherer József motorkerékpáros futár lett ugyanott. Itt most csak megjegyezzük, hogy a nem „népi demokratikus" rendőrtisztekből lett, itt név szerint megemlített nemzetőrök egy jelentős hányada a Horthyhadseregben volt hivatásos vagy tartalékos tiszt, mások az akkori rendőrségen, vagy a csendőrségen teljesítettek tiszthelyettesként szolgálatot. Ez ügyben egyelőre két megállapítást kell tennünk azzal, hogy a forradalom móri járási eseményeinek értékelése során minderre még visszatérünk. 1. Mindegyikük felkérésre, esetenként - mint láttuk - kifejezetten a pártvezetés kívánságára vállalt közfeladatot mint arra alkalmas, megfelelő képzettséggel és tapasztalattal rendelkező személy. 2. A nemzetőrség nem politikai rendészeti, hanem közrendvédelmi feladatok ellátására szerveződött. (E tevékenység közben egyikük sem követett el törvénysértést. Működésük csak szakmai vonatkozásban függött össze korábbi foglalkozásukkal. A későbbiekben, a bírósági tárgyaláson tanúvallomást tevő Réti Zoltán rendőr főhadnagy, közrendvédelmi alosztályvezető maga is elismerte, hogy a nemzetőrség felállítását követően a közbiztonság helyreállt, az addig meglehetősen gyakori garázda magatartás megszűnt Móron.) 1956. október 28-a vasárnapra esett. Ezen a napon választották meg a járás legtöbb településén - ahogyan a járási székhelyen, Móron is - a hatalomból visszahívott, menesztett tanácsi vezetés helyére a községi nemzeti bizottságot. Az 1950-ben szovjet mintára létrehozott tanácsrendszer megteremtésével az évszázados hagyományokkal rendelkező községi önkormányzat felszámolása és a kommunista párt hatalomba való „bebetonozódása" befejezett tény lett. Érthető hát, hogy a forradalom egyik legfontosabb követelése éppen az volt, hogy a párthatározatok állami végrehajtóit, a tanácsi végrehajtó bizottságok elnökeit, akik az esetek döntő többségében jószerével csak az adók és pótadók behajtói, a padlássöprések szolgai kivitelezői voltak, leváltsák a falvak éléről. Az új, legtöbbször nemzeti bizottságnak elnevezett irányító testületek többnyire a nevükben hordozták az ideiglenes jelzőt is. Volt, ahol forradalmi tanácsnak, másutt - némileg szűken értelmezve a hatalomgyakorlást - munkástanácsnak nevezték el a faluközösség irányítására vállalkozó, közvetlen választással, legtöbbször közfelkiáltással létrehozott testületet. Amiben az elnevezéstől függetlenül közösek voltak, az a hatalom megragadásának és gyakorlásának demokratikus módja volt. Az esetek döntő többségében nem kívánták teljes egészében kizárni a volt vezetőket a falvak irányításából, amihez viszont feltétel nélkül ragaszkodtak, az a szó szerinti népképviselet volt. A járási pártvezetés természetesen nem tett le arról a szándékáról, hogy lehetőség szerint továbbra is mindenütt a hatalom részesei lesznek a kommunisták, s
