Polgár Péter Antal: „S falvak csöndjén dühök remegnek” - Fejér megyei történeti évkönyv 27. (Mór - Székesfehérvár, 2006)
Tizenkét forradalmi nap
Rostás Lajos és Sz. Nagy Sándor államvédelmi tisztek tevékenysége ugyanakkor inkább a pártirányítás politikai - hátsó - gondolatait engedik sejteni az utókor számára. Ők voltak ugyanis, akik a Klujber László vezette megbeszélésen a nemzetőrség névsorának összeállítását végezték. A szolgálati beosztást is ők készítették el, majd a járőrszolgálatból visszatérők is nekik tettek jelentést tapasztalataikról. Mindez ugyan nem jelenti a nemzetőrség hivatalos létrehozását - arra csak a következő két nap szervezőmunkája nyomán, 29-én került sor -, inkább arról van szó, hogy a kis létszámú rendőrség kiegészült elsősorban katonaviselt, kellő élettapasztalattal rendelkező, fizikálisan alkalmas - és lehetőség szerint számukra is elfogadható, megbízható, nyugodt, ugyanakkor a faluban is tekintélyes - emberekkel. Ez annak ellenére szükséges volt, hogy a 25-én a pártbizottságon összeült, már említett válságstáb a Bodajkon állomásozó bányamunkás katonákból kétkét szakaszt a bányák, illetve egyet a móri középületek őrzésére rendelt ki, ugyanis ezen utóbbi szakasznyi erő nem érkezett meg. Amint azt említettük, csupán néhány, rossz ruházati ellátmánnyal rendelkező, csak gyakorló fegyverrel felszerelt, gyengén kiképzett „muszos" honvéd tartózkodott a kiegészítő parancsnokságon közülük. A létrehozott, ám egyelőre még nem hivatalos szervezeti rendben felálló közrendvédelmi alakulat máris feladatokat szabott meg önmaga számára, s a község legkülönbözőbb pontjaira küldött járőröket. így Schiffer János és Horváth István a pártház előtti téren ügyelt - fegyvertelenül! - a rendre ezen az éjszakán. Velük őrködött Varga Miklós vasúti váltókezelő is. (Hárman akadályozták meg a borforgalmi vállalat pincéjének feltörését.) Az a két sorkatona, aki a fentiekben isSchiffer János gimnáziumi tanár