Polgár Péter Antal: „S falvak csöndjén dühök remegnek” - Fejér megyei történeti évkönyv 27. (Mór - Székesfehérvár, 2006)

Tizenkét forradalmi nap

ok meglett volna rá, nem volt általánosan pártellenes. A tömegharag konkrét sze­mélyek ellen irányult, ez annak alapján nyilvánvaló, hogy az apparátus tagjai, a kommunista rendőr- és katonatisztek minden probléma nélkül járkáltak az utcán, s a tüntetésen maguk is részt vettek, jelen voltak a község minden pontján, ahol „történt valami". Ezúttal sem a járási, sem a községi pártbizottságra nem mentek be idegenek, e helyeket - ellentétben a tanácsi és pénzügyőri épületekkel - táma­dás nem érte. A valóban kulcsra zárt kaput kezdték döngetni, s fennhangon, kiál­tozva követelték, hogy az első titkár, Estélyi Gyula és a szintén az épületben tar­tózkodó Szabó Lajos, a járási tanács elnöke jöjjön a nép közé. (A kiegészítő pa­rancsnokság e napról készített jelentése minderről igen szűkszavúan számol be, a tömeg követelőzéséről beszél, támadásról viszont említést sem tesz annak ellené­re, hogy állítólag az épületet tőlük kivezényelt hat honvéd és két tiszt védte! Az eseményekről 1959-ben készült egy második jelentés is, ez viszont már azt állít­ja, hogy a tömeg állítólagos támadását az ott lévő őrökkel akadályozta meg két tiszt: Ulrich százados és Bognár főhadnagy. A történet tehát idővel jelentősen módosult, színesedett. Bognár János egyébként 1956 őszén csak hadnagy volt.) A két vezető vonakodva ugyan, de eleget tett a tüntető tömeg igényének, kijöt­tek az épület elé. Próbálták az embereket csitítani, akik azonban ekkor már újabb kívánsággal álltak elő: mondjanak le a községi tanács épülete előtti téren. A fi­gyelem középpontjába valamely ok folytán egyre inkább Szabó Lajos került, Es­télyi párttitkár - mivel ekkor már jóformán koromsötét volt - eltűnt a tömegben, vagy talán újra az épületben rejtőzött el. (Olyannyira megfeledkeztek róla, hogy hamarosan, egy később említendő esemény után a települést is elhagyta, valószí­nűleg Szárra menekült a népharag elől.) Az elöl állók Szabót karon ragadva a községháza felé vezették, amely legfel­jebb kétszáz méterre volt a pártháztól. A sarkon jobbra forduló tömeg az újabb és újabb bekiabálások, egyre-másra születő ötletek hallatára aztán már mintha róla is megfeledkezett volna, mert a lemondatás elmaradt: a fékezhetetlen emberára­dat már a kulcsra zárt tanácsház kapuját próbálta befeszíteni - eredménytelenül. Az a két honvéd, aki a kiegészítő parancsnokság jelentése szerint a helyszínen volt, ezt nem tudta, vagy nem akarta megfékezni. A tüntetésen ott volt Bándy Pál is, aki Farkas László tanárral együtt figyelte a tanácsház előtt az eseményeket. Bándy a rendőrségen ezzel kapcsolatban azt val­lotta, hogy az ezután kezdődő iratégetést együttesen igyekeztek megakadályozni, ennek során Bándyt valaki bántalmazta is. Végül is nem tudtak eredményesen be­avatkozni. (Hogy a községházát valóban Bándy és Farkas zárta volna be valami­kor a késő esti órákban, nem tudjuk.) Pisch Ferenc néhányadmagával megkerül­te az épületet, s a hátsó kapun át ment be, ott, ahol Müller József tűzoltó magán­lakrésze helyezkedett el. Müller a követelésre kinyitotta a stúdióhelyiség ajtaját, s egy csoport üzembe is helyezte a hangosbemondót 33 . Eközben egy másik tűz­33 A hangosbemondókat - ugyancsak szovjet minta nyomán - a községi tanácsok működtették propaganda céllal. A köz­nyelv hangos híradónak, „bádogembernek" hívta a póznákon, középületeken elhelyezett hangszórókat.

Next

/
Thumbnails
Contents