Polgár Péter Antal: „S falvak csöndjén dühök remegnek” - Fejér megyei történeti évkönyv 27. (Mór - Székesfehérvár, 2006)

Tizenkét forradalmi nap

az első, ún. ideiglenes munkástanácsot. Mások azonban hazajöttek, hogy Móron csatlakozzanak a délutáni felvonulás résztvevőihez. Már 26-án délelőtt értesült a járási és a nagyközségi pártbizottság, valamint a rendőrség is az aznap délutánra tervezett békés felvonulásról. A (feltehetően a budapesti események nyomán szervezett) szimpátiatüntetés gondolata a mezőgazdasági szakiskolától indult ki, s az ötletet felkarolták, átvették a vájáriskolások és a gimnazisták is. Az időpontot 17 órára tervezték, híre eljutott a település minden pontjára. Már erősen bealkonyult, amikor a községháza előtti téren gyülekező tömeg, amelyben szinte minden korosztály és réteg képviseltette magát, a ligeten át a vájáriskola, az egykori Trauttenberg-kastély felé vonult. Mások a járási kultúrház előtt csoportosultak. A járási pártbizottság apparátusa - ide tartozott többek között Klujber László, Dunai Sándor, Kecskés János és Tóth István községi függetlenített párttitkár mindenképpen kezelni, irányítani akarván az eseményeket, taktikai lépéseket fontolgatott annak érdekében, hogy a talaj a lábuk alól ki ne csússzék, hogy időt nyerjenek. A párttagság és a pártonkívüli lakosság körében egyaránt népszerűtlen Estélyi Gyula, a Magyar Dolgozók Pártja Járási Bizottságának első titkára a párt ifjúsági szervezetének, a DISZ-nek a járási titkárát és munkatársát, az úttörőtitkárt azzal küldte a vájáriskolába, hogy - ha csak egy mód van rá - próbálják a felvonulást megakadályozni, de ha ez nem sikerülne, akkor maguk álljanak az élre, kifogván a szelet a tüntetők vitorlájából. (Ugyanilyen, vagy hasonló tartalmú, egyfajta passzivitásra felszólító üzenetet küldtek ugyanakkor a bányaüzemek kétségbeesett pártbizottságaihoz is, amikor azok utasítást kértek arra vonatkozóan, mit tegyenek a munkáskövetelések szószólóival, miképpen reagáljanak az általuk már kezelhetetlen eseményekre.) Horváth Ferenc és Páldi László számára azonban a feladat megoldhatatlannak bizonyult, az események átrobogtak felettük pillanatok alatt. Hiába akarták a kastélyépület kapuját lezáratni, a fiatalokat akkor már senki és semmi nem tarthatta vissza. Grabarics Sándor emlékezete szerint nekik, szakoktatóknak az lett volna a feladatuk a járási pártbizottságról jött üzenet szerint, hogy „a tanulók élén vegyenek részt [a felvonuláson], hogy baj ne legyen. [Az] idegen tömeg az intézetet elözönlötte, akkor már nem tudták visszafogni az ifjúságot." Borbély Imre igazgató szerint „Páldi László hozta az üzenetet, hogy vegyenek részt a gyerekek." Szabó Sándor úgy látta, hogy a „tömeg nyomása elözönlőit mindent, a kaput is betörték". A gimnazisták ugyan szervezetten nem vettek részt a tüntetésen, ám annál többen voltak ott saját akaratukból! Az addig hatalmi szóra elrendelt, kötelező május elsejei felvonulásokkal ellentétben most önként, a legbelsőbb érzelmektől átitatódva csatlakoztak az egyre növekvő tömeghez. (Önállóságuk - mint azt már említettük - Kapuvári Károly igazgató és Schiffer János tanár intelmei ellenére már két nappal korábban kifejezésre jutott, amikor a negyedikesek kezdeményezésére az alsóbb évfolyamosok is kollektíven kiléptek a DISZ-ből.) Néhány gimnáziumi tanár: Schiffer János, Farkas László és Petró József az általuk hangadónak tartott, a többi diáknál agilisabb, „problémásabb" tanulókat, akik adott eset-