Polgár Péter Antal: „S falvak csöndjén dühök remegnek” - Fejér megyei történeti évkönyv 27. (Mór - Székesfehérvár, 2006)
Befejezés
felsőbb Tanácsa Elnökségének rendelete alapján a magyarországi hadműveletekben való részvételért, a „harci feladat teljesítése közben tanúsított bátorságért és hősiességért több mint 10 ezer szovjet tiszt és katona kapott kitüntetést". Tehát maga a szovjet vezetés is klasszikus értelemben véve tartotta beavatkozását háborúnak. Sokszor, sokan feltették a kérdést: ha a forradalom valóban a nép forradalma volt a zsarnokság ellen, a nemzeti függetlenségért, miként lehetséges, hogy olyan gyorsan, alig néhány hónap alatt - ténylegesen azonban a '60-as évek elejére sikerült a Kádár-rendszert konszolidálni. (A legtöbben az 1957. május elsejei budapesti Felvonulás téri, többszázezres tömegre hivatkoznak, mint amely jól szemlélteti, miként tett hitet a kádári szocializmus mellett az ország. Nos, az ott felvonuló tömeg nem volt azonos az országgal, de...) A válasz megítélésünk szerint többrétű, ugyanakkor viszonylag egyszerűen megfogalmazható. 1. A „mindennapi ember", az ország nem élhet permanens forradalmi lázban. 2. A „mindennapi embernek" nem lételeme a bizonytalan, instabil közeg. Márpedig a forradalmi időszak ilyen. 3. Kétségtelen tény, hogy a tömegek - a túlélés reményében - kihátráltak az idegen hatalom által levert forradalomból, s kevés kivételtől eltekintve ugyanolyan képmutató magatartást követtek, mint a hatalom, Kádárral az élen. Ezt a megdöbbentő életélményt tapasztalhatták meg a forradalomban való részvételükért meghurcoltak, börtönből szabadultak az amnesztia után. A jóságos vezér és a nép egymásra találásának egyik első megnyilvánulása éppen az volt, hogy az atya hajlandó volt szemet hunyni gyermekei, a megtévedt dolgozók viselt dolgai felett, ha az ő dolgait is elfelejti a tömeg. A tömeg így tett, s elfogadta azt a felkínált mentőövet, amivel a propaganda operált: hogy a megélt forradalommal, saját, közvetlen tapasztalataival ellentétben tudomásul vette, október nem a nép forradalma, felkelése, szabadságküzdelme volt, hanem egy, a hibákat kihasználó kisebbség rendbontása, támadása a proletárdiktatúra ellen. Kezdeti, látszólagos sikere pedig a Nyugat aknamunkájának volt köszönhető. Az agymosás hatására bekövetkező kollektív amnézia azonban nem volt valóságos. Bizonyság erre az eltelt ötven esztendő: mindvégig élt a vágy a valóság megismerésére. Az 1956-os magyar forradalom erkölcsi győzelme elvitathatatlan tény. De elbukott katonai és politikai értelemben, hiszen a világ - talán - legerősebb hadseregével szemben nem lehetett esélye sem. A „rab nemzetekért aggódó" Nyugat pedig be nem avatkozásával tudomására hozta Hruscsovnak: a magyarországi eseményeket a szovjet blokk belügyének tartja, a status quot nem kívánja megváltoztatni. A Szovjetunió vezetése ezt a kódolt üzenetet megértette, és önös érdekből nem engec' 1 el Magyarországot: semmitől sem rettegett jobban, mint a feldőlő dominóké