Polgár Péter Antal: „S falvak csöndjén dühök remegnek” - Fejér megyei történeti évkönyv 27. (Mór - Székesfehérvár, 2006)

Vae victis! Az intézményesített megtorlás

a vádlott SS-katona volt, és emiatt a szovjet katonai bíróság őt 10 évi kényszermunkára ítélte, ezért az ügyésznek óvásában a legsúlyosabb ítéletet kellett volna kérnie! A dolog abszurditása nyilvánvaló. Egy korábban elszenvedett, idegen hatalom által, a már bemutatott módon és okból kiszabott büntetésre - mint súlyosító körülményre - hivatkozással kellett volna halálos ítéletet hozni! (S amely kiállott büntetésből az illető kegyelemmel szabadult. Hogy az amnesztiát megkapta, abban kifejezésre jutott az ítélet egyfajta átértékelése is.) Podt Sándor 1958. július 7-én eleget tett az utasításnak, s közölte felettesével, hogy valóban a kifogásolt módon járt el, azonban „az ítéletet megelőzően a tanácskozási szünetben a megyei ügyész elvtársat tájékoztattam az ügy állásáról, és kikértem véleményét az ítélet mértékére vonatkozóan is. Tettem ezt azért, mert a tanácsvezető elvtársnő megkért a nyilatkozat közvetlen megtételére. Halálbüntetés kiszabását azért nem láttam indokoltnak, mert az elítélt az ellenforradalmi események során nem tevékenykedett [...] a vádlotti magatartás anyagi károsodást nem nagy mértékben idézett elő - pontosan [a kár mértéke] nem volt megállapítható. [...] továbbá [...] az ítéletről jelentést terjesztettem fel felügyeleti főosztályomhoz - pol.Jitikai] főoszt.lály] -, ahonnan az ítéletre vonatkozóan észrevétel nem történt." Mátai is magyarázkodni kényszerült. Mint írja, „a népbíróság tanácsvezetőjét más ügyekből olyan jó ítélőképességű, harcos kiállású elvtársnak ismertem meg, akinél nem kellett attól tartanom, hogy a büntetés mértékének megítélésénél nagyobb hibát fog elkövetni. Amennyiben a Legfőbb Ügyészség mégis úgy találná, hogy a Pest megyei Népbíróság ítélete enyhe, kérem kiigazítani hibánkat [... s] megfelelő indítványt előterjeszteni a büntetés súlyosbítása végett." A kiigazítás megtörtént. A legfőbb ügyész az első fokú bíróság nyolc hónappal korábban jogerőre emelkedett ítéletét megtorpedózta, s - hallatlan cinizmussal, a súlyosítási tilalom elvére fittyet hányva - „1959. évi február hó 9-én a törvényesség érdekében óvást emelt."

305 A börtönbüntetés kiszabásától számított közel egy év elteltével, március 23-án Erdélyi Gyulát a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa a Magyar Népköztársaság nevében - a nyilvánosság kizárásával - halálra ítélte. Nem kapott kegyelmet, „a halálbüntetést 1959. III. 25-én kötél által végrehajtották."

306 Erdélyi Gyula ügyében az utolsó irat május 3-án, halála után keletkezett. A Pest Megyei Bíróság e napon zárt tárgyaláson végzést hoz, s a „bűnjelként lefoglalt [...] 1 darab erősen használt világos drapp munkanadrágot Erdélyi Gyula terhelt hozzátartozóinak kiadni rendeli." A pusztavámi bányánál történt „szabotázsakciókkal" egy időben Csákberényben is államellenes „összeesküvés" nyomaira bukkantak a nyomozó hatóságok. 305 Uo. A Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa ítéletéből, 1959. március 23. A vérbíróság tagjai voltak: dr. Borbély János, a tanács elnöke, valamint Györe József, Keresztes Sándor, Szabó Sándor, Varga István népbírák. A 49 tanácselnök bíró közül Borbély volt a legaktívabb: az „ellenforradalommal" kapcsolatban meghozott és végrehajtott halá^ los ítéleteknek (231) kb. '/4-e, összesen 55 az ő nevéhez kapcsolódik. Erdélyinek tehát esélye sem volt. 306 ABSZTL 3. 1.7. V-144787. A börtönparancsnok jelentése az igazságügy-miniszternek, 1959. március 27.