Polgár Péter Antal: „S falvak csöndjén dühök remegnek” - Fejér megyei történeti évkönyv 27. (Mór - Székesfehérvár, 2006)

Vae victis! Az intézményesített megtorlás

£gy riffai dokumentum - Tamás (Tibor) László látlelete megelégelve a lakosság körében igencsak népszerűtlen szolgálatot, mások vi­szont - valamely meggondolásból - később léptek be. A járási pártelnökség áp­rilis l-jén ismét összeült, s első napirendként a karhatalmistáknak adandó em­lékérem odaítéléséről döntöttek. Minden valószínűség szerint felsőbb utasításra került erre sor, ugyanis a már most javaslatba hozott kitüntetést csak 23 nappal később fogja megalapítani egy rendeletével a kormány! 240 Időközben ugyanis végérvényesen eldőlt: az önkéntes garázdák testületétől megválnak, s a hála je­léül, a jó munka elismeréseként került sor a kitüntetési javaslat összeállítására. Egyelőre 32 személyt vettek fel a listára, amelynek alapján a háromfokozatú ki­tüntetés első elismertjeit jutalmazták. Kilencen közülük arany, tízen ezüst, a töb­biek bronz fokozatra lettek felterjesztve (apróbb változásokkal meg is kapták az emlékérmet). Meglepő módon már az első kitüntetettek között is többen voltak olyanok, akik nem voltak a „honvéd" karhatalom tagjai, de a kifejezetten a pu­240 Az Elnöki Tanács 1-2/1957. (1957. április 21.) számú határozata a karhatalomban szolgálatot teljesítők helytállásá­nak elismerésére. „A Népköztársaság Elnöki Tanácsa elismerését fejezi ki és köszönetét nyilvánítja a karhatalom min­denegyes beosztottjának és parancsnokának a népköztársaságunk, népi demokratikus rendszerünk ellen intézett ellen­forradalmi támadás leverésében, az ellenforradalmi bandák felszámolásában, a szocializmus vívmányainak védelmé­ben tanúsított hősies és önfeláldozó magatartásáért." A 18 000 egykori pufajkás közül a több kedvezményt is bizto­sító kitüntetést mintegy 3700-an kapták meg, elsősorban azok, akik már a kezdetektől részt vettek a rendteremtésben. Az első érmek kiosztására május l-jén került sor, ez a hagyomány a jeles állami ünnepeken folytatódott.

Next

/
Thumbnails
Contents