Polgár Péter Antal: „S falvak csöndjén dühök remegnek” - Fejér megyei történeti évkönyv 27. (Mór - Székesfehérvár, 2006)
Vae victis! Az intézményesített megtorlás
János amnesztiát ígért a forradalomban résztvetteknek - gyorsan kijelenti, hogy ehhez a kormány tartja is magát: ugyanakkor „az októberi eseményekben való egyszerű részvételért senkit sem érhet bántódás". Azt természetesen a nyomozó hatóságok, ügyészségek döntik el a pártszervek útmutatásainak megfelelően, hogy mi minősül egyszerű részvételnek. Az idő múlásával lassan teljesen átértékelődik az októberi események megítélése, s például a nemzeti bizottságokban és a nemzetőrségben való részvétel önmagában is a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvételnek, illetve fegyveres szervezkedésnek minősült, s mint ilyen, a megfelelő törvényhelyre való hivatkozással büntetendő cselekmény lett. (Csakhogy ez nem volt mindenkire érvényes.) A párt által egyre intenzívebben művelt propaganda-hadjárat, agymosás nyomán bekövetkezett a kollektív amnézia. A bíróságok eleinte meglehetős értetlenséggel figyelik a változásokat, dr. Gál László, a megyei bíróság elnöke meg is fogalmazza a pártvezetés előtt: a bíróságokat igencsak megzavarta Kádár elvtárs fenti értelmű (amnesztiát ígérő) beszéde, s emiatt volt az, hogy a tárgyalások kitűzése csak azt követően vette kezdetét, hogy az általános amnesztia elmaradása ismertté vált. Emellett bizonyos - érthető - óvatosság is megfigyelhető volt, a bírák a politikai ügyektől ódzkodtak „a múltban, hasonló természetű ügyekben elkövetett túlkapások miatt". Nem beszélve arról a tényről, hogy a statáriummal fenyegetett fegyverrejtegetők jelentős hányada, mintegy egynegyede 18 éven aluli, azaz fiatalkorú, s nem ritkán gyermekkorú volt. Ráadásul kiáltó volt már a számonkérés kezdetén is az ellentmondás az „ellenforradalom" okairól hirdetett szólamok és a tapasztalat között. Mint azt Gál megállapítja beszámolójában, a bíróság elé került személyek közül „igen kevés [volt] az osztályellenség vagy az osztályidegen, sok a munkás, állami gazdasági és gépállomási dolgozó". Nem voltak könnyű helyzetben a bíróságok akkor, amikor osztályharcos ítéleteket vártak tőlük, hiszen több alkalommal is kénytelenek voltak megállapítani, hogy a megyében kevés a nagy horderejű ügy, s hogy a „megyében ellenforradalmi atrocitások kevés számban fordultak elő". De nem könnyítette meg a bíróságok munkáját az sem, hogy „több bűnügyben igen éles ellentét mutatkozott a funkcionárius tanúk és a többi tanúk vallomása között". Mindez „a cselekményeket ismerők előtt érthetetlen döntésekre vezet". Gyakorta a nyomozati anyagokon alapuló vádirati és „a bíróság által megállapított tényállás között lényeges eltérés mutatkozik". Ez azonban nem csupán a tanúk megváltoztatott vallomásának a következménye, „ehhez hozzájárul az is, hogy nyomozó szerveink a nyomozás során a vádlottak pozitív ténykedését és a javukra figyelembe vehető körülményeket nem derítik fel, ez csak a tárgyalás folyamán, a védelem által bejelentett bizonyítás foganatosítása során tisztázható". 203 Székesfehérváron 1957 elejéig működött katonai ügyészség is, azonban ezt hamarosan a megyén kívülre helyezték át. Megszüntetéséig itt tevékenykedett dr. Podt Sándor ügyész, aki a megyei ügyészség párttitkára lett a későbbiekben. 203 FML Az MSZMP MB iratai. 1957. 19. f. 24. 6. e. Tájékoztató a megyei bíróság elnökétől. 1957 május.
