Polgár Péter Antal: „S falvak csöndjén dühök remegnek” - Fejér megyei történeti évkönyv 27. (Mór - Székesfehérvár, 2006)
Vae victis! Az intézményesített megtorlás
a számonkérés alól. Csak a december elején hozott párthatározatot követően, amely egyfajta elemzést adott az „ellenforradalom" okairól, dőlt el a sorsa sok ezer, a forradalomban részt vett embernek. S erre mintegy rásegített a „testvérpártok" támasztotta elvárás az ellenforradalmárok elleni szigorú eljárásokkal kapcsolatban. 200 A megyei pártvezetés - Senkár István előadása alapján - 1957. január 15-én értékelte az identitászavarral (is) küzdő párt „ellenforradalom" alatti, illetve utáni tevékenységét. Mint az előadó mondta, „népszerűsítettük a Kádárkormányt, mert ebben az időben senki nem ismerte el a megalakult kormányt [...] Szervezni kezdtük a karhatalmat [...]", illetve ezzel párhuzamosan a pártszervezeteket. „Az ellenforradalom leleplezését nagyon nehéz volt bizonyítani [sic!], mert nem látták az emberek a fehérterror rémeit a városban. Ezt még napjainkban is magyarázni kell." 201 Az Elnöki Tanács 1957/4. számú rendeletével igyekezett megteremteni az „ellenforradalmárokkal" szembeni törvényes leszámolás látszatát. A december 11-i statárium után most létrehozta a gyorsított eljárás intézményét, s elrendelte a megyei, a budapesti és a Legfelsőbb Bíróság mellett egy-egy különbíróság felállítását, amelyekben a hivatásos bíróból és laikus, ún. népi ülnökökből álló tanács ítélkezik. Ezek természetesen a területileg illetékes pártszervek által kiválasztott („javasolt") párttagok illetve „becsületes dolgozók" voltak. A legdöbbenetesebb azonban az, hogy - amint a rendelet 5. §-a kimondja - a gyorsított eljárásban elbírált bűntettek büntetése halál, vagy - az összes enyhítő körülmény figyelembe vételével - életfogytiglan, de 10 évnél kevesebb nem lehet. Azon már nem is csodálkozunk, hogy a nulla poena sine lege (azaz: nincs bűn törvény nélkül) ősi jogelvét felrúgva, az azonnal életbe lépő rendelkezést a hatályba lépése előtt elkövetett bűntettekre, tehát visszamenőleg is alkalmazni kell az 5. § kivételével. Annyi „könnyítést" engedett meg a sajátos jogszabály, hogy amennyiben a gyorsított eljárás már megindult valakivel szemben, úgy a statárium alkalmazása nem volt lehetséges. Ha viszont a rögtönítélő bíróság az ügyet rendes bíróság hatáskörébe utalta (lásd a Sulák-Dreska-esetet), az ügyész indítványozhatta a gyorsított eljárás lefolytatását. A kivételes intézkedés időtartama attól függ - mondta az erről szóló tájékoztatójában a megyei főügyész -, hogy a becsületes dolgozók milyen rövid idő alatt szigetelik el és leplezik le az ellenforradalmi bujtogatókat! Mint az indoklás mondja, „munkásságunk és parasztságunk mindinkább követeli, hogy a kormány erélyesen lépjen fel az ellenforradalmi cselekményekkel és ezek elkövetőivel szemben." (A jogalkotónak és a jogalkalmazónak nem tűnik fel az ellentmondás, hogy tudniillik ugyanez a munkásság és parasztság nem akar tanúskodni.) 200 A kommunista országok vezetői közül egyedül a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége mindenható zsarnoka, Tito párt- és államelnök volt az, aki - nyilvánosan - elítélően nyilatkozott november 11-i, Pulában elmondott beszédében a Szovjetunió magyarországi fellépéséről. (Pedig még csak az első, tapogatózó gesztusokat tették meg egymás irányában a KOMINFOPvM Jugoszláviát kizáró határozata, 1948. június 27. óta.) A beszédet - meglepő módon - a Kossuth Rádió is sugározta november 16-án. Ebben többek között a következők hangzottak el: „Végzetes hiba volt, hogy amikor fegyverben voltak a tömegek, más országok katonái léptek közbe és adtak leckét, még akkor is, ha lövöldözés fordult elő. Ez még jobban felbőszítette a népet és így került sor spontán felkelésre." A lengyel pártvezető, Gomulka sem értett egyet a szovjetek módszereivel, ezt azonban ő négyszemközt közölte Hruscsovval. 201 FML Az MSZMP MB iratai. 19. f. 1-2. ő. e.
