Polgár Péter Antal: „S falvak csöndjén dühök remegnek” - Fejér megyei történeti évkönyv 27. (Mór - Székesfehérvár, 2006)
A forradalom leverése. Visszarendeződés
A hatalom visszaszerzéséért folytatott küzdelem során a Kádárra későbbiekben olyannyira jellemző kis lépések politikája és az erő alkalmazása egyaránt jelen volt a kormány, a pártvezetés tetteiben. Ez persze vidéken másként, némiképp egyszerűbben nyilvánult meg. Ahogy Szailer Ferenc megjegyezte, nappal a párt szervezésével és a munka beindításával, éjszaka az ellenforradalmárok begyűjtésével voltak elfoglalva. Márpedig a termelés újrakezdése létkérdés volt, s ezzel a munkástanácsok tisztában voltak. Amíg legfőbb követeléseik nem teljesülnek, sztrájkolni fognak, ez volt a nagy többség véleménye. A móri járási bányák dolgozói a veszprémi Közép-Dunántúli Ipari Medencék munkástanácsához csatlakozva úgy döntöttek, hogy küldöttséget menesztenek a kormányhoz, s személyesen Kádár Jánosnak adják át azt a hatpontos memorandumot, amelyben követeléseiket megfogalmazták. Ebben a legfontosabb a nemzeti függetlenség, a szovjet csapatok azonnali távozásának kérdése volt. 180 A memorandumot eljuttatták a kormányhoz, de mivel Kádár - idő híján - nem tudta a küldöttséget fogadni, azt a miniszterelnök-helyettes Münnich Ferencnek adták át, akivel több órán át tárgyaltak a követelésekről, amelyek közt a bérrendezés igénye is fontos szerepet játszott. (Ez utóbbit a kormány kénytelen-kelletlen teljesítette is, ellentétben a szovjet csapatok kivonásával. A bányászok fizetését decemberben jelentősen emelték, elsejétől kiemelt bért kaptak. Igaz, ennek pozitív hatása csak januártól érvényesült.) A tárgyalásokon szerzett tapasztalatairól a pusztavámi munkástanács elnöke, Orosz Elemér a Fejér Megyei Hírlapnak is nyilatkozott, ez a november 21-i számban jelent meg. Ebben megjegyezte azt is, hogy a munka felvétele bizonyos mértékig munkakedv kérdése. A bányászok többsége felelősséget érzett a munkahelyéért, tudta, hogy a termelés szüneteltetése természetellenes állapot. Ennek ellenére a megszokott ütemű munkát nem indították be. A bányákban a karbantartási, fenntartási feladatokat - ugyanúgy, mint a forradalom napjaiban rendre elvégezték ugyan, de csak annyi szenet küldtek fel, amennyire a kórházaknak, a sütőiparnak szüksége volt. November 19-én már megkezdődött volna a rendes ütemű, de még mindig csak egyműszakos termelés, ám akkor a MÁV ugyancsak sztrájkoló dolgozói nem biztosítottak vagonokat a szén elszállításához. De nemcsak a szén, hanem a dolgozók munkahelyre történő szállítása is gondot jelentett, amikor a munkástanács a termelés beindítását szervezte. Kevés volt az autóbusz, a fakarosszériás bódés teherautó (a „fakarusz"), s a vidékről toborzott bányászok sem érkeztek vissza a legényszállókra. Sokan közülük elhagyták az országot, mások egyszerűen nem jöttek vissza az üzemekhez. A létszámhiányt növelte, hogy feloszlatták a kisegítő katonai műszaki alakulatokat, s november folyamán leszerelték a bányászkatonákat. (Mint láttuk, ezt a forradalom idején már megkezdték a forradalmi katonatanács rendelete értelmében.) 180 A pusztavámi bánya munkástanácsának perében egy tanú szerint a memorandumban - eredetei szövegét nem ismerjük - szerepelt az a kitétel is, miszerint nem ismerik el a Kádár-kormányt. Mindennek ugyanakkor némiképp ellentmond az a tény, hogy mégis neki, a miniszterelnöknek kívánták azt eljuttatni.
