Polgár Péter Antal: „S falvak csöndjén dühök remegnek” - Fejér megyei történeti évkönyv 27. (Mór - Székesfehérvár, 2006)

Tizenkét forradalmi nap

rült, a sörédiek oroszoknak vélték a közeledő honvédeket, s ezért telefonáltak Bodajkra a bányászkatonák parancsnokságára, jelezve, hogy hamarosan orosz támadás éri a falut. Onnan azt a választ kapták, hogy szálljanak szembe velük! Ezt a falu lakossága, a nemzetőrség nem vállalhatta, ezért egy oroszul tudókból álló, kétfős küldöttséget menesztettek eléjük. A félreértés szerencsére gyorsan tisztázódott. Végh József nemzetőrparancsnok - miután megszalonnáztatták a katonákat - elvezette őket a présházakig, onnan aztán vezető nélkül mentek fel a Vértesre, ahol több forradalmárral is találkoztak. A környék lövésektől visszhangzott. A csoport az éjszakát a sziklás hegyoldalban töltötte. A szovjetek másnap reggel jelentek meg a hegy lábánál, a Csókakőt és Csákberényt összekötő dűlőúton. Csak vaktában lövöldöztek a hegy irányába, mivel annak gyalogos átfésülésére nem mertek vállalkozni, a tankok viszont nem tudtak felkapaszkodni a meredélyen. A honvédek végül öt nap után úgy hagyták el a Vértes erdeit, hogy egyetlen lövést sem adtak le az oroszokra; vagy a pufajkásokra. Élelmük elfogyott, takaróik nem voltak, a civilekkel minden kapcsolatuk megszakadt. A három móri katona - fegyvertelenül - a látóhegyi dombok alatt hazatért, a többiek ismeretlen helyre távoztak. (Frey két kézigránátot azért a biztonság kedvéért magánál tartott. Az Árpád utcában lakó rokonainál civilbe öltözött, így tért haza a szülői házba, a Tábor utcába.)