Arany Magyar Zsuzsanna - Klauszné Móra Magda - Erdős Ferenc: Fejér vármegye nemesi közgyűlésének regesztái 1692-1711 - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 25. (Székesfehérvár, 1997)

Regeszták

utasításáról megtette jelentését, az megvitatásra került. Elhatározta a közgyűlés, hogy a rovásadót összeíró dikátorok kapjanak maguk mellé segítséget. Kolosvary Mihály megyei szolgabíró helyett, mivel őt Somogy megye dikátorává küldték ki, segédkezzék Fekete György a másik megyei szolgabíróval, Albert Benedekkel együtt, és ha szükséges, legyen jelen az alispán is. A kirendelt asszisztenciát napról napra a dikátor urak javaslata szerint kell kijelölni, tekintetbe kell venni a szomszé­dos és határos Veszprém megye határozatait is. 286. 45-46. p. A pozsonyi ülésen követként résztvevő Matusek András scopiai püspök, székesfe­hérvári őrkanonok részére és az alispán úrnak a megye ügyében tett fáradozásaikért hálából 50 imperiálist, azaz 75 Ft-ot ajánl fel a közgyűlés. 287. 46. p. Az alispán előterjesztette a bíboros esztergomi érseknek a karok és rendek pozsonyi gyűlésén előadott javaslatát a Pozsonyban székhelyét tartó gubernátori hivatal új­rafelállítására. Erre nézve a megye a legközelebbi megbeszélésre hagyta a határo­zathozatalt, amikor teljesebb számban lesz együtt a közgyűlés. 288. 46. p. Felolvasták Heissler gróf generálisnak az összegyűjtendő széna mennyisége tárgyá­ban írt levelét. A közgyűlés elhatározta, hogy meg kell írni neki, hogy ez a megyé­ben lehetetlen, mert a szerencsétlen nép jelenleg annyira sürgős munkákkal van elfoglalva, amelyeket nyilvánvaló kára nélkül itthagyni nem tud. Tekintettel a rendkívüli téli kvártélyokra, a téli ellátmányból való ellátást kell szorgalmazni. Szemes termés hiányában a szerencsétlen lakosságnak, ebben az idő­szakban saját szükségleteire is alig van elegendő szénája. Mivel a pusztáknak meg­van a saját törvényes földesuruk, az ő határozatuk és engedélyük nélkül a megye nem teheti, hogy erőszakos behatolással gondoskodjék a széna lekaszálásáról. 289. 47. p. Vörös János és Kolosvary Mihály szolgabírák, akiket Somogy megye összeírásához dikátomak kirendeltek, a dikátori eskü formulája szerint letették az esküt, és erről bizonyságlevelet kell részükre kiadni. 290. 47. p. Abban az esetben, ha a feljegyzett dikátor urak közül valaki törvényesen akadá­lyoztatna, és az összeírást befejezni nem tudná, a nemes megye közös szavazattal

Next

/
Thumbnails
Contents