Arany Magyar Zsuzsanna - Klauszné Móra Magda - Erdős Ferenc: Fejér vármegye nemesi közgyűlésének regesztái 1692-1711 - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 25. (Székesfehérvár, 1997)

Regeszták

Ma is fennáll a korábbi határozat arra nézve, hogy azok a jövevények, akik nem rendelkeznek a megye területén portával, de állataikat itt tartják, fizessenek utánuk. Ha ezt egyesek nem tették volna meg, a megyei adószedőnek jogában áll a tarto­zásukat végrehajtás útján - az előző évi kivetés alapján - behajtani. 568. II. 5. p. Szükséges felhívni a figyelmet, hogy bárki a megye valamilyen ügyes-bajos dolgá­ban magát küldi ki, a pénz bevételét illetően, nagyon pontos és teljes számadással tartozik, és figyelmeztetni kell, hogyha saját elhatározásából cselekedett, kellően fel kell készülnie, hogy a megye előtt adjon a dolgokról számot. 569. II. 6. p. A következőkben azok a statútumok állnak itt, amelyeket ebben a megyében elfo­gadtak és gondoskodni kell sértetlen megtartásukról. 1. Szabályrendelet Szükséges, hogy a megyében lehetséges zavarok elkerülésére a dolgok és a köz­ügyek intézése előtt megállapodjunk abban, hogy az alispán akár a közgyűlések, akár a kisgyúlések meghatározott napját először kiküldött currens levelei útján a járási szolgabírákkal közölje, akik saját járásukban a mágnásoknak, előkelőknek, azok tisztviselőinek és a nemeseknek ezt faluról falura kiküldött leveleik útján gyor­san és idejében jelentsék be. A napot és a közgyűlés helyét is jelöljék meg, sőt ha olyan dolgok kerülnének tárgyalásra, amelyeknek előzetes ismerete kívánatos volna, azt is jelezni kellene. Úgy ne történjék, hogy az alispán, a szolgabírák és esküdtek az adókivetés terhét, vagy egyéb adózási ügyeket megtárgyalni ne tudjanak, mert a tekintélyesebb mág­nások, nemesek vagy tisztviselők hiányoztak. Hiszen ha hoznának is határozatot valamiben, az voltaképpen semmi hivatalos hatállyal vagy erővel nem bírna. 570. II. 6. p. 2. Szabályrendelet Hogyha eljön a közgyűlés ideje, a tisztviselők és mágnások követei, ahol abban megegyeztek, a Táblánál, a megyénél méltóságuk, küldetésük és megbízóik jelen­tősége szerint foglalják el helyüket. 571. II. 6. p. 3. Szabályrendelet

Next

/
Thumbnails
Contents