Erdős Ferenc: Fejér vármegye alispánjainak éves jelentései 1872-1890 - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 24. (Székesfehérvár, 1998)

Alispáni jelentés az 1876. évről

rúbb felelősségnek tulajdoníthatók. Az utolsó időben e megyében általánosan, név szerint pedig a Váli járásban felmerült tömeges lemondások a bírói s több községi elöljárói állásokról; melyeknek indoka, [...] ha azon öntudatból szárma­zik, hogy az illetők a törvény által állásukhoz kötött feladatnak teljesen megfe­lelhetni képesnek nem érzik magukat, némileg menthető; amennyiben azonban e lemondásoknak indokai másban, s név szerint szorgalom, munkakedv s a köz­jó érdekébeni áldozatkészség hiányában rejlenének: a közjó iránti közérdekelt­ség hanyatlásának szomorú és eléggé meg nem róható jeleiként tűnnének fel. Az 1876. év folyama alatt 5 községi jegyző ellen indíttatott meg fegyelmi vizsgálat, illetőleg eljárás. Ezek közül kettő az illető jegyzőknek hivataluktóli el­mozdításával fejeztetett be, egy az illető jegyzőnek a vizsgálat folyama alatt nyilvánított önkéntes lemondása folytán ért véget, kettő pedig jelenleg még a vizsgálat stádiumában van. Úgyszintén egy bíró ellen is lőn a fegyelmi eljárás ezen közigazgatási bizottság rendelete folytán megindítva, de még eddig a vizs­gálat be nem fejeztetett. Azonkívül több, részint volt, részint jelenleg is még hivataloskodó községi bíró - a községi számadások beterjesztésének többszöri intés dacára való elmu­lasztása folytán - megbírságoltatott. A községi bírói s szegénypénztári számadásokra vonatkozólag a múlt évi ügyforgalom a következőkből derül ki: 1875. év végével elintézetlenül maradt s 1876. évre átjött 9 [...] számadás. 1876-ban befolyt bírói s szegénypénztári számadás 235 darab. Összesen tehát 244 darab. Ezekből 1876. év folyama alatt­véglegesen befejeztetett 210 darab. Befejezetlenül az 1877. évre átment 34 számadás; éspedig 29 bírói s 5 szegénypénztári számadás, de ezek is csak azért, mivel többszöri sürgetés dacára a kiadott számadási észrevételekre a válasz be nem érkezett. A fentebbi 210 számadás a múlt év folyama alatt tartott 3 számve­vői ülésben nyert végelintézést. Költségvetés az 1877. évre beérkezett a múlt év folyama alatt 91. Ebből el­intéztetett 90. Egy pedig azért, mivel ellene felszólamlás történt, s így az a fel­sőbb rendeletek értelmében közgyűlési tárgyalást s elintézést kíván, még jelen­leg el nem intéztethetett. Nyolc községtől az 1877. évi költségvetések még be nem érkeztek. A hely­benhagyott 90 költségvetés szerint 12 község saját jövedelmeiből fedezi kiadá­sait; a többi 78 község [...] vagy egészben, vagy részben pótadó kivetése útján képes kiadásait fedezni; ezen 78 községben 1877-re kivetett pótadó 106.910 Ft 12 1/2 krajcárt tesz ki. Megjegyeztetik itt még, hogy 82 községben létezik szegénypénztár, me­lyeknek összes vagyonuk az 1875. év végével 25.045 Ft 15 krajcárra ment. A termés a múlt évben sem volt igen kielégítő, mindazonáltal az 1875. évi­nél mind mennyiségre, mind minőségre nézve jobb volt. Felemlítendőnek tart-

Next

/
Thumbnails
Contents