Erdős Ferenc: Fejér vármegye alispánjainak éves jelentései 1872-1890 - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 24. (Székesfehérvár, 1998)

Alispáni jelentés az 1872. évről

ben, végül pedig ősszel a kolerajárvány - szintén Budáról áthozva - e megyé­ben is elterjedt, hol azonban némely, s név szerint a Duna melléki községek ki­vételével inkább szórványosan mint járványképp lépett fel, s azon összesen 26 községekben, melyekben e megye területén mutatkozott, csakhamar megint vé­gét is ére, úgyhogy már a megyét a járvány alól felszabadultnak mondani lehet, midőn az év végével Abán a járvány kitört, mégpedig eleinte igen rohamosan s nagy mérvben. Azonban sikerült itt is a járvány elnyomatása úgy, hogy most már január hó közepén e megye mint a járvány alól felszabadultnak jelentethe­tett be a kormánynak. Mindamellett, hogy így a járvány e megyében nem hosz­szas ideig uralgott, s akkor is néhány községek kivételével türhetőleg szelíden lépett fel, mégis 229 ember esett áldozatul a kolerának. Egyébiránt a járvány el­len mindenütt, hol az kiütött a kellő óvintézkedések életbe léptettek, s név sze­rint a fertőtlenítésnek szigorú alkalmazására fő súly, s úgy látszik, jó sikerrel fektetett. Végre a múlt év utolsó napjaiban Válón és Dobozon a himlőjárvány is újra mutatkozott, mely által - hozzáértvén a járvány múlt év tavaszi fellépésé­nek következményeit is - a múlt évben 17 ember ragadtatott ki az élők sorából. Mindamellett, habár 634 egyénnel több halt meg 1872-ben mint 1871-ben, a múlt évben a halottak száma nem fölözte az ugyanezen évben szülöttekét, sőt Fejér megye népessége a múlt évben is 2.412 lélekkel szaporodott, s így a me­gyének összes népessége az 1872. év végével 180.386 lélekből állott. Esik tehát a megye összes területére, mérföldenként általában 2.661 lélek. Az összes szülöttek száma a múlt évben vala 8.567, s az 1872-ben szülöt­tek száma 414-gyel fölözte az 1871-ben szülöttekét. Ezek közül fiú született 4.316. Leány született pedig 4.251. Halva született azonkívül 103. Házasságból született 7.766. Törvénytelenül született pedig 423. Esik tehát körülbelül 18 házasságból szülöttekre 1 törvénytelen, mely arány kevés változással egyenlő marad már évek óta. A múlt évben a halottak összes száma 6.052 vala. Ezek közül 1 éven alul halt meg 2.072. lés 10 év közt 1.800. 10 és 20 év közt 344. 20 és 30 év közt 302. 30 és 40 év közt 233. 40 és 50 év közt 244. 50 és 60 év közt 352. 60 és 70 év közt 421. Végül 70 éven túl 284.

Next

/
Thumbnails
Contents