Fejér Megyei Történeti Évkönyv 23. (Székesfehérvár, 1994)

Erdős Ferenc: Lovasberény

dása az adásvételt lehetetlenné tette. Heistert azzal kárpótolták, hogy 10 000 Ft összegben, zálogbirtokként megkapta Lovasberényt, Nadap, Ráckeresztúr és Börgönd pusztákkal együtt. A pusztákért külön összeget, 3540 Ft-ot fizetett. A következő esztendőben Heister teljes jogú birtokos lett. 1699. június 3-án Bécsben kelt parancslevélben közölte az uralkodó, I. Lipót, a győri káptalannal a tábornok birtokba helyezését. A király engedélyét és hozzá­járulását adta a két adásvételhez. Az adásvételek közül az elsőben Vasdiny­nyei János, mint néhai feleségétől, Eölbei Ilonától származott Magdolna és Julianna leányainak gyámja, valamint néhai Kéri János két fia, Imre és László (akiknek anyja ugyancsak Eölbei Ilona volt, és Kéri János halálát követően lett Vasdinnyei János felesége) 8400 rajnai forintért örökre és visszavonhatatlanul eladták gróf Siegbert Heister generálisnak az alábbi Fejér megyében fekvő birtokaikat, illetve részbirtokaikat: Lovasberény falut, Tés, Nadap, Ráckeresztúr, Perkáta, Pázmánd és Eőrsziget (Őrszi­get) praediumokat. Nemkülönben az ugyancsak Fejér megyei Börgönd, Novaj (Kisfalud), Sárosd, Szolgaegyháza, Saág, Pálocz telek pusztai rész­birtokaikat. A második adásvétel, melyhez a király ugyancsak hozzájárult, az alábbi volt: Miskey István és felesége Sebessy Judit a börgöndi, részben örökjo­gon, részben pedig zálogjogon birtokolt részbirtokaikat 2000 rajnai forin­tért eladták Heister tábornoknak a következő rendben: saját birtokrészei­ket örökjogon és örökáron, néhai Eölbei Magdolna örökösei, Sághy Klára és Tötössy Sándor birtokrészeit, melynek ők gyámi, illetve gondviselői jogon kezelői voltak, ugyancsak örökjogon, végül három birtokrészt, me­lyet nevezettek 8 esztendőre, még néhai Eölbei Magdolnával kötött zálog­ügylet alapján 775 rajnai forintért zálogban bírtak, zálogbirtokként adták el. I. Lipót nemcsak hozzájárulását adta a vagyonátruházáshoz, hanem az őt megillető összes királyi jogokról, tekintettel arra, hogy Heister 11 600 rajnai forintot, a ius armorum, a fegyverváltság összegét az államkincs­tárba befizetett, lemondott. A birtokba helyezésre Lovasberényben 1699. augusztus 8-án került sor a kiküldött királyi ember, Miskey István, Fejér vármegye alispánja és a közhitelű tanú, Liptay Ferenc kanonok jelenlétében. Tiltakozások sora robbant ki a királyi parancslevél felolvasását követően, az ellentmondások a győri káptalan előtt is folytatódtak. Augusztus 16-án Mányoki Ádám, Szálai István és Újvári Ferenc megbízásából jelentett be tiltakozást Lovas­berény falu és praediumai vagyonátruházása ellen. 26 Nem jártak eredménnyel a Lovasberényi illető tiltakozások. Heister a falu földesura lett. A tábornok ahhoz a császári udvart szolgáló réteghez

Next

/
Thumbnails
Contents