Fejér Megyei Történeti Évkönyv 22. (Székesfehérvár, 1991)

Lencsés Ferenc: Tordas

nyomásban művelik. Erdeje nincs, ezért a fát pénzen veszik. A paraszti malom évi proventura 40 ft, féléves kocsmálás és mészárszék haszna 28 ft. Terményeiket saját hasznukra fordítják. A tordasi jobbágyok 1722. február 19-én kérelmet nyújtottak be a vármegyéhez. Pállfy János 14 jobbágyot vitetett el Tordasról, akik korábban birtokáról elszöktek. Arra kérik a megyét, hogy a reájuk kivetett adót csökkentsék, hogy a falu továbbra is fennmaradhasson. A falu útba esik, ezért sok a forspontozás. Az újonnan betelepített községek földesurai a jobbágyok kötelességeinek rögzítése végett urbáriumot alkottak és kiadták, így többek között a tordasiaknak is. A nyolc pontból álló urbárium a következőket tartalmazta: 1. Az egész helyes jobbágy évenként 4 ft-ot, fél helyes 2 ft-ot, negyed helyes 1 ft-ot, zsellér 1/2 ft-ot fizet készpénzben. 2. Minden marhás gazda szekerével vagy ekéjével hetenként egy napot tartozik dolgozni, iganélküli jobbágy és zsellér gyalogul hetenként egy napot szolgál. 3. Minden termésből természetben kilencedet ad és oda szállítják, ahova a földesúr kívánja. 4. A mészárszék és a kovács helyzetének rendezése a földesúr jogkörébe tartozik. 5. Minden marhás gazda tartozik karácsonykor egy szekér tűzifát szállítani. 6. Minden gazda 1 tyúkot, 1 kappant, 10 tojást és 1 itce vajat ad. 7. A kocsma — ha a falunak szőlőhegye van — Szent György-naptól Szent Mihály-napig a falué, különben csak negyedévig. 8. Ha a földesúr nem kívánja, hogy a gazda marhával robotoljon gyalogul hetenként 2 napot kell szolgálnia. A vármegye által kiadott urbárium — telepítési szerződésekben foglalt szolgáltatásokkal szemben — a terhek jelentős növelését tartalmazta. 1729 októberében Beniczky Sándor panaszt tett a királynál, amely szerint Sajnovics József és Balogh István tordasi urak embereiket szekerekkel, botokkal és fegyverekkel felszerelve a martonvásári határba küldték, ahonnan boglyába rakott szénáját elvitték. A király megparancsolta a vármegyének, hogy a támadókat fogassa el, indítson eljárást ellenük és — Sajnovics kivételével — példásan büntesse meg őket. A betelepítés utáni első két évtizedről különösebb feljegyzés nem maradt, mivel 1733-ban tűz pusztította el a falut, az anyakönyveket és egyéb feljegyzéseket, öt év múlva nagy pestisjárvány tizedelte meg a lakosságot, mikoris a tanítón és lelkészen kívül 322 ember életét követelte áldozatul. A pestisjárvány áldozatait a régi templom körül temették el. Beniczky Sándor és felesége, Komáromi Éva 1729. szeptemberében megállapodott a tordasi jobbágyokkal, hogy a martonvásári pusztán ugart és tavaszit szánthatnak. Terményeikből kilencedet kellett adniok. A régi martonvásári szőlőktől árkolásától kezdve egészen addig, ahol a tárnoki út hasítja Káloz-pusztát, a martonvásári pusztán tarthatják marháikat, ezért minden tordasi gazdának három napot (ebből két napot gabonahordáskor) kell szolgálniuk. A község lakosai panasszal fordultak a vármegyéhez, hogy Balogh István földesúr bizonyos földeket elvett tőlük. Balogh István tettét azzal indokolta, hogy szerinte a kérdéses földeket Sajnovics Mátyás a tordasiaknak az ő jogainak megsértésével engedte át. 20* 307