Fejér Megyei Történeti Évkönyv 22. (Székesfehérvár, 1991)

Farkas Gábor: Perkáta (Kisperkáta)

náig is kellett terményt szállítani, a kikötőkbe. Ezt az egyezséget is Pulay Ferenc öreg bíró, Viasz János törvénybíró és 11 esküdt kötötte meg Győrben. Ott volt Győrben a perkátai jegyző, Szűcs József is. 1763 elején a falu bírája, Simiczka János, Czobor János pedig a törvénybíró volt. Az esküdtek közül Rácz Péter, Gelencsér István, Barics Mihály, Sarecz Miklós neve ismert. Ezektől érdeklődött Pribék László, Fejér vármegyei táblabíró az úrbéri viszonyok felöl. Elmondották neki, hogy urbáriumok eddig nem volt, helyette megállapodásokkal szabályozták az úrbéri szolgáltatásokat. Az 1768. évi úrbérrendezés során 122 egész telek volt Perkátán, melyet 134 jobbágy művelt. Kisházas zsellér 2, házzal nem rendelkező zsellér 9 volt. Az összes úrbéres 155 családfőt alkotott, akikre átlagosan 0,79 telek jutott. Ez a szám — összevetve a Fejér megyei falvakkal — magasnak tűnik. A teljes úrbéres földterület 4814 hold volt. 1767 nyarán az egész falut és a szomszédos helységeket félelemben tartották a verbungos katonák. A Prajzok regimentbeli (ezred) Purkini zászlós és legényei hat héten át henyéltek Perkátán. A katonák állandóan a kocsmában tartózkodtak, s ezalatt a helybeliek nem is mertek oda menni. Egy szári legényt, aki — nyomtatási munkákra érkezett Perkátára —, s betért egy pohár borra a kocsmába, a katonák erőszakkal katonaruhába öltöztették és magukkal hurcolták. Ha tisztességes nőszemély ment a kocsmába, azt arra kényszerítették, hogy táncoljon velük, ellenkező esetben összerugdosták. Kényszerítették a perkátai családokat, hogy ingyen enni, inni adjanak nekik. A kocsmában a bujálkodás rendszeres volt, mert „elég sok perkátai ledér nő is" szívesen velük tartott. A verbungosok a perkátai bírótól többször forspontot követeltek: Seregélyesre, Adonyba, Cecére szállították a katonákat, amikor verbuválni mentek. A bíró panaszkodott emiatt, mert a jobbágyokat igen megterhelte a verbungosok tartása, viselkedésük pedig felháborította a lakosságot. Ügy tűnik, hogy az úrbérrendezés után a helyi viszonyokban javulás nem állott be. 1774. szeptember 26-án a perkátai jobbágyok egy része panaszkodott a birkatartó gazdákra, akiknek állatai nagy számban vannak a legelőn, és az igások elől lelegelik a füvet. A perkátai legelők teljesen tönkrementek, a legelőhiány szegénységet hozott, ami több jobbágy szökését előidézte. Volt néhány jobbágytelken élő nemes is, akik nem akarnak szolgálni a telek után, s arra hivatkoznak, hogy ők nemesek, és a porcióba sem fizetnek. 1779-ben a telkek után sokan nem tudtak szolgálni, azt kérték a nemesi közgyűléstől, hogy telkeiket újra rendezzék. 1779— 1780-ban az elmenekült jobbágyok adója elég magas volt. A szolgabírót megbízták, hogy a perkátai bírákon hajtsa be a hátralékot.'

1 * 1774-ben a jezsuita rendet pápai rendelet eltörölte. Vagyonukat az állam vette át, melyet az uralkodónő híveinek, az egyházi szerveknek adományozott, illetve vallási és tanulmányi alapot létesítettek belőle. (Perkáta világi földesúr kezére került.)