Fejér Megyei Történeti Évkönyv 22. (Székesfehérvár, 1991)

Farkas Gábor: Perkáta (Kisperkáta)

jobbágyoktól 50 ökröt, 8 szekeret, 200 juhot, 1 lovat elvettek. A hatalmaskodást a győri katonai bíróság tárgyalta, ahol 500 forintnyi kár megfizetésére kötelezték Szekerest és társait. A perkátai lakosok évtizedek óta rác parasztok voltak, akik 1660ban 110 házban laktak. Bécs ostroma előtt 60 háznak volt gazdája, 1689ben pedig már csak 10 házban laktak rác parasztok. A perkátai rác jobbágyok kétfelé adóztak: a magyar földesúrnak és a töröknek. A török elűzése utáni telepítés során újabb rác jobbágyok érkeztek a faluba: 1696-ban 55 jobbágy lakta, a szántóföld 710 mérős. A falunak erdeje nem volt, szőlőt néhány éve ültettek. 1697-ből arról értesülünk, hogy a perkátai rác lakosság az adófizetést megtagadta. 1702-ben 88 rác parasztnak osztottak földet, közte a perkátai pópának is. A kiosztott földek az Adony felé vezető út mentén feküdtek. A győri rendház 1697 körül majorságot létesített Perkátán. Ez a jobbágyokra szokatlan terhet hozott és elkezdtek a faluból megszökni. 1700 után 16 rác jobbágy szökött el, akik közül kevesen tértek vissza. A rácok elmondották, hogy a majorságot szervező német ispán a rácokkal kegyetlenül bánt: évi 70 nap robotra kötelezte őket. és aki nem engedelmeskedett, azt megverte. A megye ez ügyben 1703 augusztusában vizsgálatot rendelt el.

2 Egy hónappal később Perkátán járt Schweidler Jakab Antal főhadbiztos, és a rácok körében a kuruc felkelők ellen csapatokat toborzott. A perkátaiak azonban nem jelentkeztek a seregbe. Ügy tűnik, hogy az 1710-es években a rácok elmenekültek a faluból, mert 1711-ben újratelepítették Perkátát. A telepeseknek járó szabad esztendők 1714 tavaszán jártak le. 1714. március 10-én a győri jezsuita kollégium szerződésre lépett a perkátai jobbágyokkal. A jezsuiták a szerződésben komoly terheket raktak jobbágyaikra: így adtak évente censust, kilencedet, hoszszúfuvart, szénát, apró majorságot a földesúrnak. A földesúr közigazgatási kérdésekben is szabályzatot adott: kimondotta, ha a jobbágy engedély nélkül elköltözik a faluból, elveszti jószágát és az uraság visszahozatja Perkátára. Ha a jobbágy terményét eltitkolja, a kilencedet nem adja meg, a jószágát az urasági tiszt elkobozza. Veszekedés, verekedés alkalmával a másik jobbágyban esett kárt „12 vérbírsággal" fizeti meg a tettes. 1715-ben 49 házban éltek jobbágyok. Ezek között 22 telkes, 22 házas zsellér, 4, házzal nem rendelkező zsellér, 1 pedig szabadmenetelű jobbágy volt. A szántóföldek nagysága 1036 mérő volt, a rétek 121 kaszások, öt esztendő múltán a jobbágyok száma kevesebb volt: 13 egésztelkes, 1 szabados, 15 zsellér. A szántó 550 mérős, tehát majdnem felére csökkent az öt év előttinek. Ügy tűnik, hogy a rác jobbágyság továbbra is elégedetlen volt a terhek miatt. 1726-ban ismét falustól akartak elszökni, mivel a vármegye úrbéri szabályzatot adott ki, és abban a terheket egységesítette: az évi robotnapok számát 52-ben állapította meg. A jezsuiták ezt mérsékelték: az egész- és féltelkes jobbágynak évi 8 napot kellett szolgálni, de a Dunához a terményszállítást külön megállapították. A dunai hajók vontatásába is bevonták a perkátaiakat: ezt a munkát azonban napszámbérben végezték. Megengedték a perkátai aknák, hogy szőlőt tele-