Fejér Megyei Történeti Évkönyv 22. (Székesfehérvár, 1991)

Farkas Gábor: Pákozd (Börgönd)

s a lejtőket is áttelepített vastag törmelék fedi. A sárgás-vöröses málladékból a gránit sajátos lepusztulásformái, a gömbölyű és ellipsuoid alakú gránittömbök (gyapjúzsákok, hőzsákok, ingókövek stb.) emelkednek ki, amelyek a felszín letarolódása következtében kerülnek a felszínre. A „kőzsákok" és „ingókövek" a Sár-hegy területén csoportosan fordulnak elő (számuk kb. 200 db) és egyéni sajátos morfológiai jelleget adnak a tájnak. A község területe a Mezőföld meleg, mérsékelten száraz, mérsékelten forró nyarú éghajlati körzetéhez tartozik. Felhőzetének évi átlaga alig haladja meg az 55%-ot, a borult napok átlagos száma 80—100, a derült napoké 60—70 között változik. Napfényellátottsága a kisebb borultsággal összefüggésben igen kedvező. A napsütés évi összege 2000—2050 óra között van, júliusban 300 óra. Nyara meleg, mérsékelten száraz, D-i részén mérsékelten forró. Július középhőmérséklete 21—21,5 °C között alakul; átlagosan 70—75 nyári nap és 15—20 hőségnap fordul elő. Évi középhőmérséklete 10—10,5 °C között van. Tele mérsékelten hideg, a január középhőmérséklete —1,5 és —2 °C között változik. A Velencei-tó környéki településekhez hasonlóan erősen csapadékszegény terület. Évi csapadékmennyisége 550 mm körül alakul, de a nagy csapadékbizonytalanság miatt az évi összeg gyakran az 500 mm-t sem éri el. A szűkös csapadékkal, az evapotranspiráció magas értékével és a vízáteresztő kőzetviszonyokkal szoros összefüggésben területét súlyos vízhiány jellemzi, melynek évi átlagos értéke meghaladja a 125 mm-t. A kevés csapadék és a mállott gránitfelszín sajátos vízgazdálkodása tükröződik a terület vízföldrajzi képében is. A mikrotektonikusan összetöredezett és vastagon elmállott gránit valósággal nyeli a vizet. Emiatt a felszínéről nagyon kevés víz kerül lefolyásra, s még a nagyobb völgyekben (Lápos-völgy, Bella-völgy) sem alakulhat ki állandó jellegű vízfolyás. A hegység területére hulló csapadék túlnyomó része (80—90°/o) beszivárgásra és felszín alatti lefolyásra kerül. Az elnyelt csapadékvíz egy jelentős része a Velencei-tavat táplálja. Fő vízfolyása a község Ny-i szélén átfolyó Császár-víz, amely évi átlagban 30 millió m

! vizet szállít a Velencei-tóba. A vízben szűkölködő, száraz hegységi terület (Tompos-hegy, Sárhegy) hajdani természetes növénytakarója a zárt tölgyes erdő volt. A tönkfelszíneken főleg cseres-tölgyesek és a cserjés tölgyesek éltek, az alacsony, szárazabb és melegebb lejtőkön pedig lösztölgyes és erdős sztyepp növénytársulás uralkodott. Erdőállománya (724 ha) az emberi beavatkozás következtében a múlthoz képest erősen megfogyatkozott. Nagymértékben erodált talajtakarójának (barnaföld, ranker, köves váztalaj) lepusztulása is a féktelen erdőirtás és legeltetés következménye. Hegységi területének mintegy 30%-a földes kopár.

1 A község neve Béla király névtelen jegyzőjének — Anonymusnak — a magyarok cselekedeteiről szóló könyvében fordul elő legkorábban. (Anonymus 1150 körül, vagy pedig 1200 körül írta művét.) Az Anonymusnál olvasható „iuxta montem Pacostu" jelentése: „a Pákosztu-hegy alatt, közelében". Valószínűleg puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév szláv eredetű lehetett; vö. ólengyel Pakost személynév. A községhez tartozó Börgönd nevének legkorábbi — kétségtelen hitelű — adata az 1249. évi Bwrgwn (olvasd: Bürgün), bár nagyon valószínű, hogy az 1009-re datált és 1295 körüli átírásban fennmaradt veszprémi