Fejér Megyei Történeti Évkönyv 22. (Székesfehérvár, 1991)

Dani Lukács: Mezőszentgyörgy

hallgatói) tanulmányaik befejezése előtt kitérőt tettek az „oskolamester"ség irányába. (Volt ettől eltérő gyakorlat is: kevés létszámú gyülekezet gyakran „obsitos katonát", vagy az írás és olvasás terén jártas civilt" alkalmazott mesterként.) A mezőszentgyörgyi „kisded oskolánk oskolamesterei" közül névszerint Mosoni György és Berhidai István neve ismert 1738-ból.

20 Az előbbi „sok ideig .. . oskolamesterséget viselt" és a lakosság körében rendkívül népszerű Visolyi Andrásnak volt kortársa. 1761-ből Vásárheli B, Sámuel, a századvégről (1798.) Sebestyén József ismert. Rajtuk kívül még Kallós Sámuel, Vizi Mihály későbbi (másutt megválasztott) lelkipásztorok, valamint Tömösvári István, Kovács Imre, Borbély György és Seres Ferenc tanított hosszabb-rövidebb ideig a helyi iskolában; amelynek tevékenysége — az említett nehézségek ellenére, a helyi potentátak támogatásával — szinte folyamatosnak mondható. Mezőszentgyörgy — helyi áldozatkészség következményeként és a Mezőföldi Református Egyházmegye határozata nyomán — az 1820-as évek végén környéke pedagógusainak továbbképzési központjává válik. 1828-ban itt nyitják meg azt a Kerületi Könyvtárt (Tractuális Bibliotheticát), amely „az oskolamesterek . .. tudományos előmenetelekben valók érdekében" hivatott tevékenykedni.

21 Ezzel segítették annak az egyházmegyei határozatnak érvényre juttatását, amelyik elrendelte, hogy „tanítónak csak olyan személy vétessék be, aki tanítóképző intézetünkben diplomát nyert". Illetve — még hatékonyabban — törekedtek szolgálni azt a célt, hogy „a régi tanítók pedig az iskolai szünet alatt legalább kétheti oktatásban részesüljenek". Itt jegyezzük meg, hogy a helyi presbitérium 1884 februárjában hozott határozatával ismételten kedvező döntést hozott. „Az akadémikus iskolatanítóságot megszüntetjük, a tanítói állomást állandósítjuk" — fogalmazódott meg az az álláspont, amellyel a koráhbi, rövid (2-3 éves) tanítóskodás helyébe végleges „állomáshelyet" biztosítottak a megválasztott mesternek, illetve mestereknek. A 19. század 3. és 4. évtizedének fordulóján (1829-ben 864 személy lakja Mezőszentgyörgyöt.

22 Az adózók száma (1828-ban) 313 fő. A közel kétszáz (196) családfő csaknem 13%-a (az 1834. évi összeírás alapján) nemes. 20%-a jobbágy, közel 67%-a zsellér. (Ez utóbbiaknak csaknem fele, 62 személy, hazátlan zsellér.) Az időben egymáshoz közelálló adatok, megközelítő pontosságuk ellenére is, jelzik: az 1830-as évekre a község zsellérfaluvá alakult át, illetve a kereken egy évszázaddal korábban elindult társadalmi átrendeződés eredményeként Mezőszentgyörgy pauperizálódott. E nagyszámú zsellérség (összesen 132 család), de különösen legszegényebbjei (a 62, még házzal sem rendelkező család tagjai) számára a szűkös megélhetést a nyári részes aratás és cséplés, a balatoni szőlőkben végzett napszámos munka biztosította. Számukra az év legnehezebb időszaka a tél volt: erdő nem lévén, az adódó gyér munkalehetőséget (és a tüzelő egy részét) a zsugorodó területű nádasok nyújtották, a minimális, főleg helyi szükségletre termelő háziipari tevékenység mellett. A népesség 11%-a egyébként iparral foglalkozott, illetve abból is élt. Köztük 10 takács, 5 csizmadia, 2 kovács, 1 bognár és 2 ismeretlen található. A piacra termelők áruikat Veszprémben, és vásárokon értékesítették. A falusi szegénységgel az ellentétes pólust — legalábbis részben — helyi illetőségű, illetve a községben birtokkal rendelkező nemesség kép-