Fejér Megyei Történeti Évkönyv 21. (Székesfehérvár, 1990)

Kurucz János: Úrhida

ván, Németh József és Peczkó János (cséplőtulajdonosok), Gazdag Pál és Hideg István (kocsmárosok), Kalmár Rozália és Kulifai Jánosné (baromfikereskedők), Hideg István (vegyeskereskedő), Császár József és Simon József (marhakereskedők)/'

2 1922-ben Űrhida a móri országgyűlési választókerülethez tartozott és képviselőválasztóinak száma 60-ra nőtt. Az 1920—1930-as években a következő személyek töltöttek be elöljárói tisztségeket a településen: Németh József. Peczkó György és Császár József (községi bírók), Tóth József és Simon András (törvénybírók). Molnár János és Dula Mihály (közgyámok). 1934-ben Juhos Józsefet, Horváth Jánost, Peczkó Jánost és Pereczes Józsefet választották meg községi esküdteknek. Még 1922ben a sárszentmihályi körjegyzőség egy írnoki állást szervezett a jegyzői munkák felszaporodása miatt. Az írnok évi 1800 korona fizetésének 1 '3-ad részét Űrhida község vállalta magára. 1916-ban a közgyűlés határozata a községi kocsmát házi kezelésbe vette, és itt ,,iccésnek" (kimérőnek) Kovács Lajost alkalmazta. A csapos az eladott bor hektoliterje után 80 fillér, a sör után 50 fillér, az égetett szeszek után 10 korona jutalékot kapott, A kiszolgált ételek és a szódavíz bevételével teljes egészében rendelkezett, mert ezek beszerzéséről ő gondoskodott. 1919-ben a kocsmát Hartvan József vette bérbe 3 évi időre. 1923-ban a képviselő-testület úgy döntött, hogy a kocsma épületét községházzá alakítja át. Addig erre a célra Széchenyi Viktor gróftól béreltek házat, de ezt a bérletet korábban felmondták. Itt jegyezzük meg azt, hogy Űrhida képviselő-testületi jegyzőkönyveiben leggyakrabban a kocsmaügyekről olvashatunk, mert a kimérő jelentette a község fő haszonvételeinek egyikét a 20. század első felében/" Hasonlóan nagyobb bevételi forrásnak számított korábban a szeszfőzde, amelyért a mindenkori bíró volt felelős. Az első világháború alatt a kincstár a pálinkáiőzdét lefoglalta, de a berendezés elszállítására nem került sor. A kifőzde 1918 és 1935 között különböző technikai problémák miatt nem üzemelt. Alkalmanként némi kazánhasználati díj lefizetése ellenében főztek ugyan a gazdák, de ez a bevétel szempontjából nem volt jelentős. 1925-ben az italkimérők borfogyasztási adója 8 aranyfillér volt, a termelők pedig a bejelentett bortermésük 1 5 részével tartoztak. Mivel a bor értékesítése gondot okozott a község vezetőinek, a képviselő-testület azt a határozatot hozta, hogy a gazdák ne természetben, hanem pénzben fizessék be a boradót. A gazdák viszont a fizetésképtelenségre hivatkozva a természetbeni adózáshoz ragaszkodtak. 1920-ban az egyházközség új temető létesítését kérte a község közigazgatási testületétől. A kérvényezők szerint a régi temető megtelt, és egyébként is távol esett a falutól. Az új temetőben 1923-ban helyeztek először örök nyugalomra elhunytakat. 1928-ban az egykori temető deszkából készült hullaháza lebontásra került, és a képviselő-testület egy szilárd építőanyagú hullaház felállítására utasította az elöljáróságot. A régi temetkezési helyet sűrű bozótos takarja a szem elől. Az idő által megviselt sírkövek egy részének feliratai még olvashatók, és áll még a főkereszt, amelyen az 1834-es év a felállításának idejéről tanúskodik.