Fejér Megyei Történeti Évkönyv 21. (Székesfehérvár, 1990)

Farkas Gábor: Mány

talán nem alakult ki. Mint láttuk, a 17. század végétől a telekszám állandóan növekedett. Még 1730-ban is további területeket foghattak volna művelés alá a jobbágyok. A falu határának négyhatod része 1730-ban már szántóföld, egyhatod része pedig rét, legelő, erdő. A szántóterület gyarapítására itt volt lehetőség, mert az egyhatod rész nagyobb része csalitos erdőség — amelyben ritkásan nőtt, csenevész cser- és tölgyfák voltak —, ahol erdőirtás révén nyerhettek volna a jobbágyok művelésre alkalmas területeket. Az uraság gazdatisztjei az irtást engedélyezték, de 1730 körül a jobbágyok nem éltek vele. Az erdőírtás — az akkori körülmények között —, igen nehéz munka volt. Igaz, néhány esztendőn át a kiirtott földön ingyen termelhettek, és az uraság nem vetett ki az irtásföldek után úrbéri (földesúrnak fizetendő) szolgáltatásokat. De megtörtént, hogy a korábban ilyen módon termővé tett földeket az uraság gazdatisztjei más jobbágyoknak adták át. Ez visszatartotta az egyébként szorgalmas magyar gazdákat az irtási munkáktól. Ugyancsak gátló körülmények léptek fel a szántóföldön történő termelésben is. A földhasználat ugyanis földközösségben történt. Ez azt jelentette, hogy évenkint váltogatták az egyes jobbágyok által művelt parcellákat. Ez a módszer nem volt alkalmas arra, hogy a gazdákat érdekeltté tegye a termelésben. Mivel köztudott volt. hogy a következő évben más gazda termel a parcellán, a gazda azt nem trágyázta meg, a művelést is csak olyan mértékben és minőségben végezte el, hogy neki még az megfeleljen. Ahelyett, hogy a gyomot és a gazt még a vetés előkészítése során szedték volna ki, megelégedtek azzal, hogy tavasszal a gabonatáblákat végigjárták, és a gyomnövényeket eltávolították. A jobbágyok látták, hogy a földközösségben a termelést intenzíven fejleszteni nem tudják. Ezért kérték a gazdatiszteket, hogy az erdőirtás során nyert területet nekik örökös használatra engedjék át, és erre írásbeli garanciát adjanak. Ugyancsak töröljék el az évente szokásos parcellák felmérését és váltogatását is. A gazdatisztek egyelőre ezt nem fogadták el, mert akkor a faluból eltávozó telkes jobbágyok földjei parlagon maradnának, és azokat az új, telepes családok sem fogadják el — érveltek. Ezt azonban csak addig tudták a gyakorlatban alkalmazni, amíg a falu népességi telítettségét el nem érte. 1758-ban már 118 jobbágycsalád és 19 zsellér élt Mányon. Ekkor a földekért már küzdeniök kellett, s az eltávozott jobbágyok parcelláira több jelentkező akadt. A 18. század első fele telepítéssel és gazdasági megerősödéssel telt el. A jobbágyok terhei most még elviselhetők; igaz, a megterhelést még nem is bírták volna el. De a népesség megkötése, a munkaerő biztosítása érdekében a földesurak sem törekedtek arra. hogy alattvalóikat nagyobb terhek viselésére kötelezzék.

11 5. A jobbágylakosság helyzete Mányon a 18. század közepén Az a tény, hogy a Mány-bicskei uradalom távol esett a Fejér megyei Batthyány-birtoktól, már önmagában is magyarázatot ad arra, miért