Fejér Megyei Történeti Évkönyv 20. (Székesfehérvár, 1989)

Dani Lukács: Lajoskomárom

Az adózási rendszer mikéntje (1886 után), a korábbi módszer, társadalmi hatását tekintve, lényegesen nem változik. A zsellérséget, mint önálló kategóriát (az adózás szempontjából) megszüntették és velük a gazdák számát növelték. Ebben a helyzetben az adóterhek a következőképpen alakultak:'

10 1888-ban már a földbirtokosok előző évi adójuk 50%-át figyelembe véve adóztak. (2300 frt-ot vettek a pótadókivetés alapjául.) Ilymódon 20%-os pótadót fizettek. A gazdák (és a zsellérek) pótadókulcsa, az állami adóalap egészét (5700 frt-ot) véve figyelembe: 30%-os. A nyolcvanas évek derekán (1886—87-ben) a község állami adója meghaladta a 10 000 forintot. (1 lakosra mintegy 4 frt-os teherrel.) A századvégen (1895-ben) a gazdák állami adója 7000 forintra emelkedett — jóllehet az adóalapokban ilyen arányú módosulás nem történt — ugyanakkor a földbirtoké 2000 forintra csökkent. Nem véletlen, hogy 1895-ben (de az előző esztendőben is) a községi költségvetések időbeni elkészítésének akadályát a helyi vezetés „az őszi behajtások" (végrehajtások) nagy számának bonyolításában jelölte meg. A századfordulón és azt követően — a koronára történő áttérés időszakában — a községi pótadó (1899—1908 közötti) átlaga 3290 korona volt. A 20%-os pótadó csak 1905-től mérséklődött 17%-ra.

41 1908-ban — az átváltás arányát figyelembe véve — a 15.1 korona, mint az egy főre eső közteher, közel kétszerese a 20 évvel korábbinak. (Az enyingi járásban 1 főre vetítve itt a legalacsonyabb.) A község gazdálkodását a kiegyensúlyozottság, a kiadásokat meghaladó bevétel (10 998, illetve 11 661 K) jellemezte. A vagyon legszámottevőbb része a 72 holdnyi községi földbirtok (33 200 K becsértékkel), valamint a 15 300 korona öszszegű — többségében kamatozó — értékpapír. Ez utóbbiak értéke meghaladta a község ingatlanjaiét. (6230 K összegét.) A község 1908-ban 63 080 K értékű vagyonnal rendelkezett. (A jómódú községben ekkor 11 támogatásra szoruló szegény, illetve gyógyíthatatlan beteg élt.) A múlt század nyolcvanas éveiben az 1886. évi XXII. tc. alapján választott testület állt a község élén. E törvény előírásainak megfelelően minden 100 lakos után választottak egy képviselőt. A választásra jogosultak száma rendkívül szűkkörű volt. (A helyi 1880-as választáskor a lakosság még 3%-a sem vett részt ebben, országosan is csak 5,9%.) A vagyoni követelmények és az iskolázottsági feltételek a népesség tömegét — elsődlegesen a szegény és írástudatlan részét — kizárták a jog gyakorlásából. Az előírásoknak megfelelők választották a képviselőtestület felét, míg a másik hányad a falu legtöbb adófizetői köréből került ki. A testület a választott „képviselőkből" és a „virilistákból" állt össze. Az 1887. február 4-én összeült képviselőtestület, élén Schmeltzer Mátyás bíróval, Stobl Pál, Knezevich József, Demjén Márton, Hofbauer Pál, Mosberger Simon, Szakács Márton, Krutzler Pál, Viand Pál, Zsednai Mihály, Szabó János, Schrei István, ifj. Mosberger Pál és Hofbauer Mihály, illetve Schnitz Simon, Hujber Gáspár, Reisinger Lőrinc, Schmuck Ádám, Kapeller Bernát, Hermán József, Szabados Géza, Valter Mihály, Johanik János, Szapper András, Stócz Lőrinc, Meidlinger Márton, Andorka Jakab és Ver ebi Mihály tagokból állt.

42 A jegyzői teendőket Székely Gusztáv látta el. (Székely, korábban: Schleining Gusztáv 1885 óta látta el ezt a feladatkört, azelőtt a Tolna megyei Szárazdon 10* 147