Fejér Megyei Történeti Évkönyv 20. (Székesfehérvár, 1989)

Dani Lukács: Lajoskomárom

ton, Reisinger György, Szemerei Sándor, Mosberger Keresztély, Hofbauer Pál, Schmeltzer Mátyás és Ulrich András a harmadik — a tervezett nyomásoknak megfelelő — csoportosítás tagja. E munkák részeként a községi vezetés a határ új, háromnyomásos gazdálkodásnak megfelelő kialakítását is napirendre tűzte. E munkálatok kidolgozásával, a felosztási terv elkészítésével Hofbauer Pál, Andorka Jakab és Varga József képviselőtestületi tagokat, illetve jegyzőt bízta meg. A földek cseréje a Nagy rétiekkél indult. Ezt átadták az uradalomnak. A község földjén pedig csapást alakítottak ki, hogy megközelítését lehetővé tegyék. A rendezés keretében Hofbauer Pál közgyám javaslatára a Páskum művelésre alkalmatlan (mintegy negyed) részét kiosztották a lakosok között, azzal, hogy a területen akácost kötelesek létesíteni. 1879 tavaszán, a folyamatban lévő rendezések keretében — Szemerei Sándor bíró által összehívott zsellérgyűlésen — a gazdákkal történő közös legeltetés mellett foglaltak állást. Ennek nyomán a zsellérpáskumban faiskola létesítését határozták el. (Egyébként e munkálatokkal összefüggésben intenzív fásítási akció indult. A Kútvölgyben jegenyést létesítettek és fásították a temetőbe vezető utat.) A határrendezés során már a hetvenes években megindult a vízmentesítés munkája.

30 Szemerei Sándor bíró kezdeményezésére a Nagylaposnál, a KenderföZde/cnél, a Káposztás- és a házi kerteknél árkolások történtek a vizek elvezetése céljából. Az évtized végén (1879 őszén) a Kútvölgyben tavat létesítettek Szarvasy Sámuel terveivel, Progli András és Kepli Pál kőművesmesterek közreműködésével, a helyi lakosság — közmunkában végzett — segítségével. (Az 1880 júliusában elkészült tavat, a kenderáztatók szándékát mellőzve, lóusztatásra használták.) A nyolcvanas évek elején Hofbauer Pál indítványára a Mosberger Simon bíró által irányított bizottság — a lakosság közmunkában történő közreműködésével — a község határában általános vízrendezést végzett. E szabályozás eredménye, hogy — más vízlelőhely híján — a Kútvölgyi tó nyugati részét kenderáztatónak kijelölték. A vízrendezések kapcsán új kutak létesültek. Ásott kút készült a Kereszt utca nyugati felén, a zsellérek munkájával. Valamint Viland Pál és Auerbach földjén a Téglaházi, illetve a Határ-dűlőben. A határ-, illetve a vízrendezések nyomán a község mezőgazdasági hasznosításra alkalmas területe is nőtt. A kútvölgyi (Spipli kertje alatti) limbusos rész megtisztítása, a vízelvezetések, a legelőterület, a rét részarányát növelték.

31 Az ily módon nyert terület, valamint a növekvő (főleg szarvasmarha és sertés) állatállomány oda hatott, hogy a nyolcvanas évek második felében a gazdák és a zsellérek állatainak legeltetését — korábbi intézkedéssel ellentétben — ismét különválasztják. A század végére (1895) a községi legelőterület (10,8%-os aránnyal) a 30 évvel korábbinak kétszeresére növekedett. (A 635 kat. holdból 163 volt az uradalomé és 472 kat. hold a községé, illetve a közbirtokosságé. Ez utóbbiakat 1888 márciusában határolták el egymástól.) A lajoskomáromiaknak a helyi legelők mellett ekkor már a mezőkomáromi határban is voltak mind szántó-, mind legelőterületeik. (Ezek birtoklása a későbbi községhatár módosítását eredményezték.)